Az erotikus masszázs története

erotikus-masszazsAz érintés mindig is fontos része volt az emberi kapcsolatoknak, ez a bizalom egyik leggyengédebb kifejező eszköze, így a masszázs és bizonyára az erotikus masszázs is régi múltra tekint vissza. A különböző kultúrákban egymástól függetlenül alakultak ki a különböző típusú masszázsok, melyek általában kulturális védjeggyé is váltak. Némelyik ismertebb, némelyik kevésbé, például a thai masszázs világszerte kedvelt, de mindig van egy-egy típus, amit felkap a közvélemény és istenít.

A masszázs, erotikus masszázs kialakulása

A masszázs módszerét először orvoslás céljából alkalmazták, az első írásos feljegyzések a kínai kultúrában maradtak fent i.e. 2700-ból, de ez még nem cáfolja  a korábbi megállapítást, miszerint a különböző kultúrákban egymástól függetlenül alakult ki az érintés ezen rendszere, az erotikus masszázs módszerének kialakulása sokkal rejtélyesebb, elmosódottabb, ez nyilvánvalóan intimitásából fakad. Ha a masszázs eredetét szeretnénk felkutatni nehéz dolgunk van, minden kultúrában meg van a saját története, ez már csak abból is jól látszódik, hogy mindegyik kultúrában van egy szó amire a masszázs szó visszavezethető;

  1. francia eredete massage
  2. görög massein, jelentése dörzsölés, gyúrás
  3. arab mass, jelentése kézzel simogatni
  4. héber mases.

Sokszor észre sem vesszük, és teljesen ösztönösen, ha fáj valamelyik testrészünk nyomkodjuk, masszírozzuk a fájdalom enyhítése céljából. Amikor már más masszírozza fájó testrészünket az már direkt masszázs. Első sorban a gyógyító, fájdalomcsillapító funkciója miatt alakult ki a masszázs. Minden kultúrában, egymástól függetlenül külön-külön. Az erotikus masszázs módszere nem vezethető le ilyen szépen, még ma is sokunk számára tabu téma a szexualitás, régen meg pláne az volt. Az erotikus masszázs alapvetően ugyanabból az elvből indul ki, mint általában a masszázsok. A test érzékenyebb pontjaira érintésére helyezi a hangsúlyt. A masszázs kialakulásnak minden kultúrában meg van a saját története és nagyon sok kultúrára van tipikusan jellemző masszázs.

Az erotikus masszázs az tantra masszázs?

erotikus masszázsAz erotikus masszázs leginkább a tantra masszázs módszereire emlékeztet, mind a mozdulataiban, mind pedig az elveiben. A tantra masszázs, a tantra egy külön gondolati világ, életszemlélet, amely a belső harmónia, belső igazság megtalálására törekszik. A dolgok lényegét önmagunkban kell felfedezni, mivel minden emberben benne van a világmindenség. Maga a tantra masszázs sok ember számára ismertebb, mint a tantra általános érvényű tanításai. A tantra masszázs, amit az erotikus masszázs ősének tartanak arra törekszik, hogy spirituális kapcsolatot teremtsen az érzékiség és a szexualitás között. Az érintésen van a hangsúly, a test érzékeny pontjainak fokozatos érintésén. A masszírozás középpontjában a szex-csakra áll, de ugyanúgy, mint az erotikus masszázs esetében itt sem az orgazmus elérése a cél.

Az erotikus masszázs az szex?

Az erotikus masszázs módszerét sajnos sokan hajlamosak összekeverni a szex masszázzsal. A szex masszázs középpontjában sokkal inkább a nemi aktus, együttlét áll, mint az erotikus masszázsnál. Az erotikus masszázs az érzékekre helyezi a hangsúlyt, nem az orgazmus elérése a cél, hanem szexuális vágyaink felébresztése megismerése, a gyengéd vágyaktól duzzadó érintésen van a hangsúly. Az erotikus masszázs annál jobb, minél lassabban és minél fokozatosabban bontakoznak ki vágyaink és minél intenzívebb szintet érnek el. Az erotikus masszázs módszere nem bonyolult, de azért ahhoz, hogy igazán jól csináljuk kell némi gyakorlás. Leginkább csak a mozdulatok sorrendjére kell nagyon ügyelni az erotikus masszázs során, egyébként szabad teret ad a kísérletezésre.

Hogyan hódítsuk meg párunkat újból és újból lingam masszázs segítségével

Miért fontos a lingam masszázs?

lingam-masszazs-erotikus-masszazsMeghódítani könnyebb a másikat, mint később megtartani, szokták mondani, és valljuk be ez tényleg így is van, de miért fontos a lingam masszázs? A párkapcsolat elején minden újszerűen hat, felfedezzük egymás lelkét, testét, az egész egy kalandos utazás, majd ahogy telnek a napok, hetek, hónak és végül évek már nem olyan kalandos utazás párkapcsolatunk, mint az elején. Ezen a folyamaton minden párkapcsolat átmegy és igen sok közülük bele is bukik, a meghitt, biztonság idővel fojtogató monotonitássá alakulhat át, a nyugalom pedig már inkább unalom lesz. Ez a folyamat a mások előtt zajló mindennapokban is érezhető és a szexuális együttléteknél is, sőt inkább itt. A lingam masszázs és a joni masszázs tökéletes eszközt nyújtanak párkapcsolatunk feldobására.

Lingam masszázs javíthat intim együttléteinken

Az első lépés, hogy monoton szexuális életünket feldobjuk, az, ha beismerjük, hogy mi nem tetszik. Ezt nem csak magunknak, hanem társunknak is ki kell mondani, kell, hogy egy kicsit beszélgessünk intim együttléteinkről. Fontos, hogy mielőtt a lingam masszázs módszerének alkalmazásával kezdenénk orvosolni a problémáinkat beszéljünk azokról nyíltan. Ne feledjük, hogy nem akkor van baj, ha problémánk, nehézségünk adódik, hanem akkor, ha nem tudunk erről beszélgetni. Néha kell, hogy a másiknak konkrétan kimondjuk vágyainkat, és azt, hogy mit nem szeretünk, vagy mit hogy szeretnénk jobban.

lingam-masszazs-erotikus-masszazsA párkapcsolat feldobásához írhattam volna az erotikus masszázst is, hiszen a lingam masszázs annak az egyik válfaja. De azért nem az erotikus masszázst említettem, mert a monoton együttlétek hibáira a lingam masszázs jobb. Ennek oka a következő. Genetikailag kódoltan a férfinak kell lennie az erősnek, határozottnak, neki kell megóvnia gyengéd női partnerét minden bajtól, és ez a fajta irányítás gyakran a szexuális együttléteknél is rögzül. A férfival ellenszemben, a nőben az alkalmazkodás hangsúlyos, jót kell adnia társának, meg kell felelnie az elvárásainak, akaratlanul és sokszor tényleg észrevehetetlenül, de alárendelt viszonyba taszítja magát. Mindkét fél felveszi a számára írt szerepet, és ahogy telik az idő és rövidülnek az együttlétek, mind mennyiségben, mind időtartamban ezek szépen lassan elölik a vágyakat.

Lingam masszázs a kényeztetés csúcsa?

A lingam masszázs módszerénél a nő kényezteti a férfit, fontos, hogy a lingam masszázs mellett a jonit is gyakoroljuk, hogy kölcsönösség alakuljon ki, és mindkét fél lehetőséget kapjon vágyainak kinyilatkoztatására. De a lingam masszázs alkalmazásánál a nő kerül irányító szerepbe, ő az aki masszíroz, ezzel saját magának is megmutathatja, hogy milyen szexuális erő lakozik benne. A férfi meg fogja jegyezni a nő érintéseit, saját vágyainkat tükrözzük le érintéseinkkel. Amíg a nő meg tanul kifejezni és irányítani, addig a férfi megtanulja, hogyan kell irányítottnak, alárendeltnek lenni. Nagyon fontos, hogy mindkét fél mindkét szerepben kipróbálja magát.

lingam-masszazs-erotikus-masszazsNem szabad ügyetlennek éreznünk magunkat, nem szabad félnünk, de csak akkor szabad belekezdeni a lingam masszázs és a joni masszázs szertartásaiba, ha készek vagyunk rá, ha lelkileg rá tudunk hangolódni erre a síkra. Ha abszolút kezdők vagyunk és mankóra van szükségünk vásárolhatunk a témához kapcsolódó könyveket, vagy neten is utána olvashatunk a lingam masszázs módszerének, mozdulatainak. Ha úgy érezzük ez sem elég, menjünk el egy masszőrhöz és tapasztaljuk meg a saját bőrünkön, hogy hogyan is néz ki a lingam masszázs vagy az erotikus masszázs a valóságban.

 

A vágyak iskolája – erotikus masszázs

Miért is fontos az erotikus masszázs?

erotikus-masszazsÉletünk intim része, az erotika világa az, ahol a leginkább kiteljesedhetünk, ennek pedig része az erotikus masszázs. Életünknek ebben a szegmensében nem kell, hogy gátlásaink legyenek, nem kell, hogy szégyenlősek legyünk, csak a vágyakra és ösztönökre kell hallgatnunk. Ez szépen hangzik, de hány embernek ez nehezen megy! Nagyon sokan küzdenek gátlásokkal, nagyon sokan hordozunk magunkban olyan feszültségeket, amiket nem tudunk feloldani, mind lelki mind szexuális téren. A lelki és szexuális feszültségek feloldása között általában párhuzam van, általában az egyik generálja a másikat. De nem szabad megijednünk és mégannyira sem szabad bezárkóznunk, ezek a problémák ugyanis orvosolhatók. A lelki fezsültség legjobb feloldása, ha elfogadjuk a problémát, ki merjük mondani és szembe merünk vele nézni, a szexuális zavarok feloldásához nagyon jó módszer az erotikus masszázs. A szexuális problémáinkat csakúgy, mint a lelkieket először be kell ismernünk, amíg tagadjuk, addig nem tudunk majd előrébb lépni. Be kell ismernünk magunknak a nehézségeinket. Férfiaknál és nőknél általában más jellegű gátlások szoktak kialakulni, más típusú problémákkal kell szembe néznie a két nem képviselőinek, de az erotikus masszázs mindkét fél problémáin tud segíteni.

Hogyan segít az erotikus masszázs a férfinak

A férfiak szexuális problémái teljesen más jellegűek, mint a nőké, ez nyilvánvalóan adódik egyrészt a testi felépítés különbségeiből és a férfi, női szerephez társult belső beidegződésekkel. A férfiaknak a szex a legjobb feszültségfeloldó módszer, ezzel nincs is semmi baj, amíg nem lépünk át szélsőséges határokat. Az erotikus masszázs meg tudja tanítani a férfiaknak, hogy hogyan lehet más oldalról megközelíteni a szexuális együttléteket. A szexuális együttlétek más oldalát mutatja meg. Ha még a háttérben meghúzódó lelki megközelítésnél maradunk kicsit nagyon fontos megemlíteni, azt, hogy mennyire fontos, hogy egy férfi teret tudjon adni partnerének. Az erotikus masszázs viszonylatában nem hiába van külön a joni és a lingam masszázs. A joni esetében a nő kapja a masszírozást, a lingamnál pedig a férfi, így az erotikus masszázs kölcsönösséget tanít a pároknak. A férfiaktól elvárjuk, hogy határozottak legyenek és önállóak, sokszor ez túlzásokba megy át és a férfi nem tud leengedni. A lingam masszázzsal a szerepek kicsit felcserélődnek. Ha az erotikus masszázs gyakorlatibb segítségnyújtásait nézzük, akkor a korai magömlés problémáját érdemes kiemelni. Ezzel nagyon sok férfi küzd. Az erotikus masszázs lényege minél lassabb és minél intenzívebb vágy kiteljesedése. A masszázs során mielőtt a férfi eljut, a végső orgazmusig előtte több orgazmus közeli élményt kell átélnie, nem szabad engedni, hogy partnerünk a masszázs elején elélvezzen.

Erotikus masszázs nőknek

erotikus-masszazsSok nő, sokkal nehezebben hangolódik rá az intim együttlétek meghitt hangulatára, mint a férfiak. A női orgazmus nagyobb részben agyban dől el, egy nő akkor tudja igazán élvezni a szexet, ha ki tudja kapcsolni az agyát és csak az érintésre koncentrál. Ehhez viszont kell egy figyelmes partner, aki igazán törődik velünk. Az erotikus masszázs a női oldal képviselőinek leginkább azt tudja tanítani, hogy merjenek vágyni, merjék szabadon áramoltatni ösztöneiket, vágyaikat és merjék ezt ki is mutatni. Sok nőnek meg kell tanulni bízni a másikban. Nagyon sok nőben mély gátlások gyökereznek, ezek fokozatos feloldásához jó módszer az erotikus masszázs. Az erotikus masszázs a feleknek külön-külön és a párnak egységesen is sokat segíthet.

Erotikus masszázs módszerek

Mit nyújt nekünk az erotikus masszázs?

erotikus-masszazs-modszerekAz erotikus masszázs testi és lelki örömök forrása is egyben. A fizikális örömök lelki megnyugvást, kielégülést vonzanak maguk után, ugyanúgy, ahogy a lelki örömöknek is vannak fizikális megnyilvánulásai. Az erotikus masszázs tehát azon felül, hogy a szexuális örömök minél intenzívebb forrását tudja nyújtani, tökéletes lehetőséget szolgáltat a pároknak a kapcsolatukon belüli bizalom erősítéséhez és önmagunk békéjének megteremtéséhez is. Az érintés csecsemőkorunk óta a legmeghatározóbb fizikai kontextus, ennek fontossága egész életünket végig kíséri. Az erotikus masszázs az, amihez az összes masszázsfajta közül a legbensőségesebb viszony szükséges, és ez az a technika, amivel a legintenzívebb gyönyörök élhetőek át. Az erotikus masszázs során a sorrend az, amin nagyon nem ajánlott változtatni, mivel ez adja a lényeget, ami a minél jobban elhúzott örömszerzésben van. Az, hogy melyik testrészt hogyan masszírozzuk, viszont teljesen ránk van bízva, figyeljük partnerünk reakcióit, és azokra a területekre helyezzük a hangsúlyt, amik számára a legizgatóbbak. Ötletként nézzünk néhány masszírozási technikát.

Erotikus masszázs technikák

Az erotikus masszázs lényege, hogy párunkat minél lassabban ejtsük teljes extázisba. A legjobb, ha ösztöneinkre és érzékeinkre hagyatkozunk, némi ellentmondást okoz, de mégis így van, az erotikus masszázsnak, tudatosnak is kell lenni. Mozdulatainknak, az érintésnek folyamatosnak kell lenniük, még, ha pihentetjük kezünket, azt is érintve kell csinálni. Gondolatban mindig tudnunk kell, hogy mi lesz a következő mozdulatunk. Sok masszírozási technika van, melyek alkalmazása nem feltétlenül igényel specifikus ismereteket.

–          masszírozás behajlított ujjakkal; ez a technika a test egész felületén alkalmazható, jó bevezetője az erotikus masszázs intimebb mozdulatainak. Segíti az ellazulást, ha az egész testet átjárjuk ezzel a technikával. Az ujjakat be kell hajlítani, kezünk állása kinézetre leginkább a gereblyéhez hasonlít majd, nyomkodjuk át így az egész testet.

–          A csúszka masszázs alkalmazása mindenképpen ajánlott az erotikus masszázs során. Lényege abban rejlik, hogy a masszírozást testünkkel végezzük. A masszőr természetesen meztelen testét gyengéden a masszőr alanyának testéhez dörzsöli. Az ilyen masszírozási technika során elhalványodik a határ a masszírozó és a masszírozott szerepek között, ezzel a módszerrel megtapasztalhatjuk, hogy egész testünk egy egységben is lehet erogén zóna.

erotikus-masszazs

–          A nyomásos technika nem csak az erotikus masszázs módszerénél alkalmazható, hanem bármelyik másiknál is. Kezeinket az alany bokájára kell tenni, úgy, hogy ujjaink egymással szembe álljanak, és folyamatos mozdulatokkal kell végigcsúsztatni kezeinket a lábon, a fenéken, a hason és a lapockákon is, de ott csökkentett nyomással. Majd a másik lábnál indulva ismételjük meg a mozdulatsort. Ismételhetjük többször is, akár szakaszosan is.

–          Az erotikus masszázs egyik igen izgató technikája a medvetalp. A gyakorlatot egy kézzel kell kezdeni, de később a másikat is be kell vonni a folyamatba. Bal kezünket tegyük partnerünk jobb oldalára, a hónalj magasságával megegyezően, úgy, hogy ujjaink a hónalj felé mutassanak. Egész testünkkel nehezedjünk rá kezünkre és induljunk el lefelé. Jobb kezünket tegyük szorosan a bal mellé, és ahogy a ballal lelépünk, úgy rögtön kövesse a jobb. Így olyan, mintha végiglépdelnénk a masszírozott testén. Figyeljünk arra, hogy mozdulataink ne legyenek szaggatottak és erőlködőek.

erotikus-masszazs-lingam-masszazs

Hogy lesz jó az erotikus masszázs?

Az erotikus masszás során olyan mozdulatokat alkalmazzunk, amik partnerünknek a legjobban esnek, és amik számunkra is megerőltetés nélkül kivitelezhetőek. Először nyugtatóak legyenek mozdulataink, majd gondoskodóak, végül eszméletlenül erotikusak, ekkor lesz jó az erotikus masszázs.

 

Nemi szerepek az erotikus masszázs során

Az erotikus masszázs szerepe ahogy fejlődünk?

Az emberi szerepek sokszínűek, először gyerekek vagyunk, és jó diákok próbálunk lenni (perzse ekkor még nem játszik szeretepet életünkben az erotikus masszázs). Majd fokozatosan önállóvá válunk és a felnőtt életünk összetettebbé válik. A munkahelyen alkalmazottak vagy főnökök vagyunk, otthon a szülői szerep dominál. Életünk legmeghatározóbb szerepe a kezdetektől fogva a nemi szerep. Gondoljuk csak végig, akármikor akármilyen stádiumában van életünk, nemi identitásunk alapvető meghatározója lényünknek. Nemi identitásunk, nemiségünk sokkal nagyobb hatással van életünkre, mint amekkora jelentőséget mi tulajdonítunk neki. A nemi szerepek az intim pillanatokban teljesednek ki a leginkább, fontos, hogy tisztában legyünk énünk ezen oldalával, szexuális orientációnkkal. Szexuális életünkben ugyanolyan önismeretre van szükség, mint a mindennapokban, ez egy hosszú folyamat, amit végig kell járni a kiteljesedéshez, mint egyedül, mint párban. Sok különböző módszer van, ami ebben segítséget nyújthat, ilyen például az erotikus masszázs, ez a legjobb szexuális önismereti tréning, mert itt adó és a befogadó szerepekben is kéjeleghetünk, úgy, hogy egyszerre csak egyik szerepre kell koncentrálnunk. “Nemi szerepek az erotikus masszázs során” bővebben