Az erotikus masszázs története

erotikus-masszazsAz érintés mindig is fontos része volt az emberi kapcsolatoknak, ez a bizalom egyik leggyengédebb kifejező eszköze, így a masszázs és bizonyára az erotikus masszázs is régi múltra tekint vissza. A különböző kultúrákban egymástól függetlenül alakultak ki a különböző típusú masszázsok, melyek általában kulturális védjeggyé is váltak. Némelyik ismertebb, némelyik kevésbé, például a thai masszázs világszerte kedvelt, de mindig van egy-egy típus, amit felkap a közvélemény és istenít.

A masszázs, erotikus masszázs kialakulása

A masszázs módszerét először orvoslás céljából alkalmazták, az első írásos feljegyzések a kínai kultúrában maradtak fent i.e. 2700-ból, de ez még nem cáfolja  a korábbi megállapítást, miszerint a különböző kultúrákban egymástól függetlenül alakult ki az érintés ezen rendszere, az erotikus masszázs módszerének kialakulása sokkal rejtélyesebb, elmosódottabb, ez nyilvánvalóan intimitásából fakad. Ha a masszázs eredetét szeretnénk felkutatni nehéz dolgunk van, minden kultúrában meg van a saját története, ez már csak abból is jól látszódik, hogy mindegyik kultúrában van egy szó amire a masszázs szó visszavezethető;

  1. francia eredete massage
  2. görög massein, jelentése dörzsölés, gyúrás
  3. arab mass, jelentése kézzel simogatni
  4. héber mases.

Sokszor észre sem vesszük, és teljesen ösztönösen, ha fáj valamelyik testrészünk nyomkodjuk, masszírozzuk a fájdalom enyhítése céljából. Amikor már más masszírozza fájó testrészünket az már direkt masszázs. Első sorban a gyógyító, fájdalomcsillapító funkciója miatt alakult ki a masszázs. Minden kultúrában, egymástól függetlenül külön-külön. Az erotikus masszázs módszere nem vezethető le ilyen szépen, még ma is sokunk számára tabu téma a szexualitás, régen meg pláne az volt. Az erotikus masszázs alapvetően ugyanabból az elvből indul ki, mint általában a masszázsok. A test érzékenyebb pontjaira érintésére helyezi a hangsúlyt. A masszázs kialakulásnak minden kultúrában meg van a saját története és nagyon sok kultúrára van tipikusan jellemző masszázs.

Az erotikus masszázs az tantra masszázs?

erotikus masszázsAz erotikus masszázs leginkább a tantra masszázs módszereire emlékeztet, mind a mozdulataiban, mind pedig az elveiben. A tantra masszázs, a tantra egy külön gondolati világ, életszemlélet, amely a belső harmónia, belső igazság megtalálására törekszik. A dolgok lényegét önmagunkban kell felfedezni, mivel minden emberben benne van a világmindenség. Maga a tantra masszázs sok ember számára ismertebb, mint a tantra általános érvényű tanításai. A tantra masszázs, amit az erotikus masszázs ősének tartanak arra törekszik, hogy spirituális kapcsolatot teremtsen az érzékiség és a szexualitás között. Az érintésen van a hangsúly, a test érzékeny pontjainak fokozatos érintésén. A masszírozás középpontjában a szex-csakra áll, de ugyanúgy, mint az erotikus masszázs esetében itt sem az orgazmus elérése a cél.

Az erotikus masszázs az szex?

Az erotikus masszázs módszerét sajnos sokan hajlamosak összekeverni a szex masszázzsal. A szex masszázs középpontjában sokkal inkább a nemi aktus, együttlét áll, mint az erotikus masszázsnál. Az erotikus masszázs az érzékekre helyezi a hangsúlyt, nem az orgazmus elérése a cél, hanem szexuális vágyaink felébresztése megismerése, a gyengéd vágyaktól duzzadó érintésen van a hangsúly. Az erotikus masszázs annál jobb, minél lassabban és minél fokozatosabban bontakoznak ki vágyaink és minél intenzívebb szintet érnek el. Az erotikus masszázs módszere nem bonyolult, de azért ahhoz, hogy igazán jól csináljuk kell némi gyakorlás. Leginkább csak a mozdulatok sorrendjére kell nagyon ügyelni az erotikus masszázs során, egyébként szabad teret ad a kísérletezésre.

Hogyan hódítsuk meg párunkat újból és újból lingam masszázs segítségével

Miért fontos a lingam masszázs?

lingam-masszazs-erotikus-masszazsMeghódítani könnyebb a másikat, mint később megtartani, szokták mondani, és valljuk be ez tényleg így is van, de miért fontos a lingam masszázs? A párkapcsolat elején minden újszerűen hat, felfedezzük egymás lelkét, testét, az egész egy kalandos utazás, majd ahogy telnek a napok, hetek, hónak és végül évek már nem olyan kalandos utazás párkapcsolatunk, mint az elején. Ezen a folyamaton minden párkapcsolat átmegy és igen sok közülük bele is bukik, a meghitt, biztonság idővel fojtogató monotonitássá alakulhat át, a nyugalom pedig már inkább unalom lesz. Ez a folyamat a mások előtt zajló mindennapokban is érezhető és a szexuális együttléteknél is, sőt inkább itt. A lingam masszázs és a joni masszázs tökéletes eszközt nyújtanak párkapcsolatunk feldobására.

Lingam masszázs javíthat intim együttléteinken

Az első lépés, hogy monoton szexuális életünket feldobjuk, az, ha beismerjük, hogy mi nem tetszik. Ezt nem csak magunknak, hanem társunknak is ki kell mondani, kell, hogy egy kicsit beszélgessünk intim együttléteinkről. Fontos, hogy mielőtt a lingam masszázs módszerének alkalmazásával kezdenénk orvosolni a problémáinkat beszéljünk azokról nyíltan. Ne feledjük, hogy nem akkor van baj, ha problémánk, nehézségünk adódik, hanem akkor, ha nem tudunk erről beszélgetni. Néha kell, hogy a másiknak konkrétan kimondjuk vágyainkat, és azt, hogy mit nem szeretünk, vagy mit hogy szeretnénk jobban.

lingam-masszazs-erotikus-masszazsA párkapcsolat feldobásához írhattam volna az erotikus masszázst is, hiszen a lingam masszázs annak az egyik válfaja. De azért nem az erotikus masszázst említettem, mert a monoton együttlétek hibáira a lingam masszázs jobb. Ennek oka a következő. Genetikailag kódoltan a férfinak kell lennie az erősnek, határozottnak, neki kell megóvnia gyengéd női partnerét minden bajtól, és ez a fajta irányítás gyakran a szexuális együttléteknél is rögzül. A férfival ellenszemben, a nőben az alkalmazkodás hangsúlyos, jót kell adnia társának, meg kell felelnie az elvárásainak, akaratlanul és sokszor tényleg észrevehetetlenül, de alárendelt viszonyba taszítja magát. Mindkét fél felveszi a számára írt szerepet, és ahogy telik az idő és rövidülnek az együttlétek, mind mennyiségben, mind időtartamban ezek szépen lassan elölik a vágyakat.

Lingam masszázs a kényeztetés csúcsa?

A lingam masszázs módszerénél a nő kényezteti a férfit, fontos, hogy a lingam masszázs mellett a jonit is gyakoroljuk, hogy kölcsönösség alakuljon ki, és mindkét fél lehetőséget kapjon vágyainak kinyilatkoztatására. De a lingam masszázs alkalmazásánál a nő kerül irányító szerepbe, ő az aki masszíroz, ezzel saját magának is megmutathatja, hogy milyen szexuális erő lakozik benne. A férfi meg fogja jegyezni a nő érintéseit, saját vágyainkat tükrözzük le érintéseinkkel. Amíg a nő meg tanul kifejezni és irányítani, addig a férfi megtanulja, hogyan kell irányítottnak, alárendeltnek lenni. Nagyon fontos, hogy mindkét fél mindkét szerepben kipróbálja magát.

lingam-masszazs-erotikus-masszazsNem szabad ügyetlennek éreznünk magunkat, nem szabad félnünk, de csak akkor szabad belekezdeni a lingam masszázs és a joni masszázs szertartásaiba, ha készek vagyunk rá, ha lelkileg rá tudunk hangolódni erre a síkra. Ha abszolút kezdők vagyunk és mankóra van szükségünk vásárolhatunk a témához kapcsolódó könyveket, vagy neten is utána olvashatunk a lingam masszázs módszerének, mozdulatainak. Ha úgy érezzük ez sem elég, menjünk el egy masszőrhöz és tapasztaljuk meg a saját bőrünkön, hogy hogyan is néz ki a lingam masszázs vagy az erotikus masszázs a valóságban.

 

A vágyak iskolája – erotikus masszázs

Miért is fontos az erotikus masszázs?

erotikus-masszazsÉletünk intim része, az erotika világa az, ahol a leginkább kiteljesedhetünk, ennek pedig része az erotikus masszázs. Életünknek ebben a szegmensében nem kell, hogy gátlásaink legyenek, nem kell, hogy szégyenlősek legyünk, csak a vágyakra és ösztönökre kell hallgatnunk. Ez szépen hangzik, de hány embernek ez nehezen megy! Nagyon sokan küzdenek gátlásokkal, nagyon sokan hordozunk magunkban olyan feszültségeket, amiket nem tudunk feloldani, mind lelki mind szexuális téren. A lelki és szexuális feszültségek feloldása között általában párhuzam van, általában az egyik generálja a másikat. De nem szabad megijednünk és mégannyira sem szabad bezárkóznunk, ezek a problémák ugyanis orvosolhatók. A lelki fezsültség legjobb feloldása, ha elfogadjuk a problémát, ki merjük mondani és szembe merünk vele nézni, a szexuális zavarok feloldásához nagyon jó módszer az erotikus masszázs. A szexuális problémáinkat csakúgy, mint a lelkieket először be kell ismernünk, amíg tagadjuk, addig nem tudunk majd előrébb lépni. Be kell ismernünk magunknak a nehézségeinket. Férfiaknál és nőknél általában más jellegű gátlások szoktak kialakulni, más típusú problémákkal kell szembe néznie a két nem képviselőinek, de az erotikus masszázs mindkét fél problémáin tud segíteni.

Hogyan segít az erotikus masszázs a férfinak

A férfiak szexuális problémái teljesen más jellegűek, mint a nőké, ez nyilvánvalóan adódik egyrészt a testi felépítés különbségeiből és a férfi, női szerephez társult belső beidegződésekkel. A férfiaknak a szex a legjobb feszültségfeloldó módszer, ezzel nincs is semmi baj, amíg nem lépünk át szélsőséges határokat. Az erotikus masszázs meg tudja tanítani a férfiaknak, hogy hogyan lehet más oldalról megközelíteni a szexuális együttléteket. A szexuális együttlétek más oldalát mutatja meg. Ha még a háttérben meghúzódó lelki megközelítésnél maradunk kicsit nagyon fontos megemlíteni, azt, hogy mennyire fontos, hogy egy férfi teret tudjon adni partnerének. Az erotikus masszázs viszonylatában nem hiába van külön a joni és a lingam masszázs. A joni esetében a nő kapja a masszírozást, a lingamnál pedig a férfi, így az erotikus masszázs kölcsönösséget tanít a pároknak. A férfiaktól elvárjuk, hogy határozottak legyenek és önállóak, sokszor ez túlzásokba megy át és a férfi nem tud leengedni. A lingam masszázzsal a szerepek kicsit felcserélődnek. Ha az erotikus masszázs gyakorlatibb segítségnyújtásait nézzük, akkor a korai magömlés problémáját érdemes kiemelni. Ezzel nagyon sok férfi küzd. Az erotikus masszázs lényege minél lassabb és minél intenzívebb vágy kiteljesedése. A masszázs során mielőtt a férfi eljut, a végső orgazmusig előtte több orgazmus közeli élményt kell átélnie, nem szabad engedni, hogy partnerünk a masszázs elején elélvezzen.

Erotikus masszázs nőknek

erotikus-masszazsSok nő, sokkal nehezebben hangolódik rá az intim együttlétek meghitt hangulatára, mint a férfiak. A női orgazmus nagyobb részben agyban dől el, egy nő akkor tudja igazán élvezni a szexet, ha ki tudja kapcsolni az agyát és csak az érintésre koncentrál. Ehhez viszont kell egy figyelmes partner, aki igazán törődik velünk. Az erotikus masszázs a női oldal képviselőinek leginkább azt tudja tanítani, hogy merjenek vágyni, merjék szabadon áramoltatni ösztöneiket, vágyaikat és merjék ezt ki is mutatni. Sok nőnek meg kell tanulni bízni a másikban. Nagyon sok nőben mély gátlások gyökereznek, ezek fokozatos feloldásához jó módszer az erotikus masszázs. Az erotikus masszázs a feleknek külön-külön és a párnak egységesen is sokat segíthet.

Az erotikus masszázs kiegészítő eszközei

erotikus-masszazsAz erotikus masszázs egyrészről lehet egy szolgáltatás, másrészről pedig egy párkapcsolati terápia, önismereti utazás. Attól függően, hogy milyen módon részesülünk, az élményben nyilvánvalóan más eszközökre van szükség. A profi masszőrök többnyire profi felszerelésekkel is rendelkeznek. Ha otthon akarjuk gyakorolni ezt a szertartást pár dolgot ajánlott beszerezni az élmény tökéletesítéséhez.

Az otthoni erotikus masszázs eszközei

Nem kell a címszó alapján megijednünk, nem kell vagyonokat ölni a különböző eszközökbe. Ezek a kellékek nem drágák és nem is nehezen beszerezhetőek, de nélkülük az erotikus masszázs élménye fakóbb.

erotikus-masszazsA legalapvetőbb „kellék” a nyugodt közeg megteremtése, kapcsoljuk ki a telefonokat, csináljunk csendet magunk körül, utazzunk el az erotika világába. A nyugodt hely megteremtését hangulatosabbá teheti az, ha félhomályt teremtünk akár gyertyák vagy színes kendők segítségével. Ha már gyertyák, akkor a hangulatos fényviszonyok mellett figyeljünk az illatokra is. Választhatunk illatos gyertyát, sok olyan illat van, ami fokozza a nemi vágyakat, így tökéletes kísérője lehet az erotikus masszázs vagy lingam masszázs szertartásának. Csak arra figyeljünk, hogy ne legyen túl sok az illatokból. Ez alatt arra gondolok, hogy ha illatos a gyertya, amit meggyújtunk akkor a masszázsolaj jobb, ha nem illatos. Az illatok akkor kellemesek, ha gyengéden lengik be a szobát.

Az erotikus masszázs környezete?

A nyugodt közegben biztosítanunk kell egy olyan helyet, ami a masszírozottnak kényelmes fekvést biztosít, az erotikus masszázs masszőre szempontjából pedig szintén kényelmesn és emellett praktikus is.. A praktikusság alatt arra kell gondolnunk, hogy a masszázs alatt társunk egész testét körbe járjuk, ehhez viszont el kell érnünk az összes porcikáját.  Kell, hogy legyen elég helyünk ahhoz, hogy körbe tudjuk masszírozni partnerünk testét.

Fontos, hogy a fekhelyet olyan takaróval, törölközővel takarjuk le, amelynek érintése kellemes. A törölköző talán praktikusabb, hiszen könnyen lefolyhat egy kis masszázsolaj és az jobban beszívja. Törölközőket egyébként is jobb, ha bekészítünk, kellhetnek és kellemetlen, ha az erotikus masszázs alatt kell értük kiszaladgálnunk.

A törölközők és a gyertyák kapcsán is szóba került már a masszázsolaj, ez elengedhetetlen eszköze az erotikus masszázs szertartásának. A száraz kéz a száraz bőrön nem tud folyamatosan mozogni úgy, hogy ne dörzsölje azt. A masszázsolajjal kapcsolatban a mennyiséggel kell nagyon vigyáznunk, könnyen megszaladhat, és ha nagyon tocsogunk az olajban az legalább olyan kellemetlen, mint a kevés olaj. Jobb, ha az erotikus masszázs illatvilágát az olaj határozza meg, mint a gyertya. Közelebb van és hatása is intenzívebb.

Az erotikus masszázs folyamata

erotikus-masszazsAz erotikus masszázs szabad teret ad a pároknak, igény szerint kísérletezhetünk bármivel, a mozdulatokkal, a kellékekkel. Egyedül a mozdulatok sorrendjén nem szabad változtatni. A sorrend fontos, ez adja meg a fokozatosság ritmusát, és az erotikus masszázs lényegét is, ami nem más, mint a minél intenzívebb, minél lassabban kibontakozó vágy. Az orgazmus nem célja az erotikus masszázsnak, az erotikus masszázs mélyebb gyökerét ragadja meg az intimitásnak. Ha úgy gondoljuk, hogy jobb lenne egyéb kellékek használatát is beavatni, csak bátran! Az erotikus masszázs bevezető szakasza lazító masszázs jellegű, használhatunk guruló masszírozót a hát masszírozásához, vagy akár masszázsbotot és sokáig sorolhatnánk még a különböző termékek listáját.

Az ilyen, kezünket helyettesítő kellékeket viszont csak az erotikus masszázs bevezető részénél alkalmazzuk. Fontos, hogy a két fél közötti bizalmi kapcsolat erősödjön az erotikus masszázs során, ehhez viszont elengedhetetlen az érintés.

Erotikus masszázs, a mell masszírozása

Az erotikus masszázs pozitív hatásai és a mell masszírozása

lingam-masszazs-erotikus-masszazs-eszo-masszazsAz erotikus masszázs pozitív hatásait nagyon sokáig lehetne sorolni. Fontos szerepet játszhat önismeretünkben, párkapcsolatunk elmélyülésében. Jót tesz testünkkel fizikális szempontból is. Az alapvető pozitívumok mellett tudatos odafigyeléssel még több területen fokozhatjuk a jótékony hatásokat. Férfiak esetében az erotikus masszázs ezen formája lehet például a prosztata masszázs, nőknél, pedig a mell masszírozása. Ebben az esetben lényegében csak annyit teszünk, hogy a kellemeset és a hasznosat összekötjük, csak kicsit kell jobban figyelni a mozdulatainkra.

A mell a nők számára nőiességük egyik leglátványosabb kiteljesedése. A mell egészséges kifejlődése esztétikai és egészségügyi szempontból is nagyon fontos. Hiszen egyrészről gyönyörforrás, másrészről, fontos funkciót lát el, az újszülöttek etetésében. Egészséges kifejlődése tehát több okból is fontos. Sok olyan technika van, amivel mellünk szépségét és épségét is óvhatjuk. Ezek többnyire masszírozási technikák, melyeket könnyed szerrel építhetünk be az erotikus masszázs mozdulatai közé. Hiszen az erotikus masszázsnál csak a sorrenden nem szabad változtatni, a mozdulatokat úgy alkalmazzuk, ahogy nekünk illetve partnerünknek a legjobb.

A mell egészsége az erotikus masszázs

lingam-masszazs-eszo-masszazs-erotikus-masszazs

Az erotikus masszázs során, legyen az akár lingam masszázs, akár eszo masszázs a mell fontos szerepet tölt be. Masszírozását a nemi szervek masszírozása elé kell tenni. Ha yóni masszázsról, azaz a nő masszírozásáról beszélünk a mell masszírozásához külön mozdulatokat alkalmazhatunk, amiknek a kényeztetés mellett a mell állapotának megőrzésében is fontos szerepe van. Ezzel tudatosan növeljük az erotikus masszázs pozitívumainak listáját. A masszírozás mozdulatait a következőképpen végezzük; jobb kezet a jobb mellre, bal kezet a ball mellre tegyük, úgy, hogy kezünk csésze formában fogja közre a mellet. Az ujjaink a mellcsont irányába mutassanak, hüvelykujjunk, pedig felfelé nézzen, a mellbimbó a hüvelykujj és a mutatóujj között helyezkedjen el. Az erotikus masszázs ezen részét nagyon finom, gyengéd mozdulatokkal végezzünk, ügyelve arra, hogy kicsit se nyomjuk meg a mellett az optimálisnál jobban. A mell masszírozását körkörös mozdulatokkal végezzük, amikor a körözésnél arra a pontra jutunk, ahol ujjaink torokra mutatnak, óvatosan emeljük meg a mellet. Ha ilyen mozdulatokat építünk be az erotikus masszázs folyamatába, talán jobb, ha partnerünk ennél a résznél ülő helyzetben van. Ez némileg megszakíthatja a folyamatot, de a mell masszírozása így lesz igazán hatékony, a testhelyzet változtatására pedig könnyen ki lehet találni egy áthidaló masszírozási mozdulatsort. A mell ilyen jellegű masszírozását az erotikus masszázs mellett önmagában is ajánlott alkalmazni, de vigyázzunk, hogy ne végezzük el túl sűrűn a gyakorlatsort, mert a mell könnyen megduzzadhat és ez bizony igen kellemetlen érzést nyújt. A mell bőrének fiatalítása érdekében kicsi tengeri sót is használhatunk a masszázsnál, természetesen ezt inkább csak akkor, ha nem az erotikus masszázs keretein belül végezzük a mozdulatokat.

Tudatos erotikus masszázs a mellen

erotikus-masszazs-eszo-masszazsA mell ilyen jellegű tudatos masszírozását akár az erotikus masszázs során akár anélkül érdemes még akkor elkezdeni, amikor a mell még nem sokat vesztett eredeti állapotából. A mell masszírozása feszesebbé teheti ezen testrészünket és a méretén is növelhet. A mell méretének fokozása körülbelül olyan mértékű lehet, mint amit a menstruációs időszak alatt is tapasztalhatunk. Sebészkés nélkül ez viszont igen szép eredmény lehet. A legcsodálatosabb élmény az, ha ezt a gondoskodást párunktól kapjuk erotikus masszázs során.

 

Lingam masszázs négy lépésben

erotikus-masszazs-lingam-masszazs

A lingam masszázs a férfi kényeztetéséről, a nő odaadásáról szól. Fontos, hogy ha szakavatatlanul állunk a helyzet előtt először tájékozódjunk, olyan technikákat ötletek olvashatunk, amik jóval emelhetik az élményt, már csak azért is, mert bátrabban, okosabban kezdünk bele a másik kényeztetésébe. A lingam masszázs esetében, ugyanúgy, mint bármelyik másik masszázsnál szabadon kísérletezhetünk, de a testtájak sorrendjén például nem ajánlott változtatni. Egy nőnek különösen fontos, hogy mindig meg tudjon újulni, és, hogy le tudja nyűgözni partnerét, egy jó lingam masszázzsal ez biztosan sikerül is. A masszázsnál öt alapvető lépésre kell csak oda figyelni.

A lingam masszázs első lépése

Első körben lazítsuk el a másikat, hangolódjunk rá a masszázsra. Térdeljünk társunk lábához, a kiválasztott olajjal először a jobb lábát masszírozzuk át. Húzzuk végig kezünket lábfején, a lábujjaktól egészen a sarkáig többször, majd ismételjük meg a mozdulatot a bal lábfején is. A lingam masszázs alapja a jó bevezető, mozdulataink legyenek gyengédek és erotikusak egyben, legyünk erotikusak, sugározzuk magunkból, hogy mennyire akarjuk a másikat, ezt partnerünk érezni fogja és biztosan megadja a masszázs alaphangulatát. Kezed belsejével végezz körkörös mozdulatokat a sarkán, majd szépen lassan csúsztasd fel kezed a vádlijához, masszírozd át itt is. Visszatérhetsz közben az előző testrészhez és ismételheted a mozdulatokat.

A lingam masszázs második lépése

A vádli megmasszírozása után fentebb csúszhatunk a combhoz, de ne siessünk. Partnerünk először a hasán feküdjön. Próbáljuk meg teljesen átadni magunkat a masszírozásnak, a lábát masszírozhatjuk úgy, hogy kezünk mellett alkarunkat is belevonjuk a mozdulatokba. A fenéken végezzünk körkörös mozdulatokat, írjunk le nyolcasokat, csak a fantáziánkon múlik hogyan végezzük a lingam masszázs ezen részét. A fenék masszírozásától visszamehetünk akár a legelső pontig, és ismételhetünk mindent többszörösen is, de a sorrendet a repetánál se cseréljük fel. Miután jobb és bal lábát is átmasszíroztuk és végeztünk a fenékkel is, áttérhetünk a felsőtest masszírozására.

A lingam masszázs harmadik lépése

lingam-masszazs-erotikus-masszazsA hát masszírozásához üljünk partnerünk hátára a fenék fölé, így nagyobb területet tudunk kedvesünk átmasszírozni. Itt olajozzunk újra, de vigyázzunk, hogy ne tocsogjon minden, csak mértékkel. A lingam masszázs eddig a pontig is erotikus volt, de innentől még inkább fokozhatjuk az erotikus masszázs hangulatot. A hát masszírozását a gerincoszlop aljánál kezdjük, tegyük kezeinket egymás mellé, kissé dőljünk előre és gyengéd nyomással csúsztassuk kezünket felfelé. Írjunk le köröket a gerincoszlop után vállak és a hát széleinél térjünk vissza a kiinduló pontra. A körök irányán és méretén is változtathatunk, addig ismételjük a mozdulatsort, amíg az olaj nem oszlik el. Fontos, hogy mozdulataink folyamatosak, körkörösek legyenek. A masszírozásba partnerünk oldalát is vonjuk bele.

A lingam masszázs negyedik lépése

Ezután feküdjön partnerünk a hátára és ismét kezdjük a masszírozást a lábfejénél. A lingam masszázs lassú kibontakozással zajlik, csak olyankor kezdjünk bele, amikor igazán alá tudjuk magunkat rendelni ennek a különös szertartásnak. Tehát ismét a lábat masszírozzuk, ugyanolyan mozdulatokkal, mint korábban. A láb átmasszírozása után térjünk át a felsőtestre. Legutoljára hagyjuk a nemi szerv körüli területet, fokozatosan haladjunk lefelé a has felé, minden mozdulatunkban legyünk alaposak és a masszázs legvégére hagyjuk a nemi szerv masszírozását. A megszokott masszázs mozdulatai mellett a lingam masszázs esetében a csúszka technikát is érdemes alkalmazni; ezzel a technikával testünk masszírozza partnerünk testét.

 

A jó erotikus masszázs, masszőr

Miről is szól az erotikus masszázs?

erotikus-masszazsA jó erotikus masszázs nem olyan tág fogalom, mint ahogy azt első hallásra gondolnánk. Azokat az alapvető dolgokat szeretném részletezni, amelyek nélkülözhetetlenek a fokozott hangulat megteremtéséhez és az egymásra hangolódáshoz. Természetesen más az, amikor olyantól kapjuk a masszázst, akit szeretünk és más, amikor szakember kezeinek érintését élvezzük, de az alábbi szempontok mindkét esetre vonatkozóan hasznos információkal szolgálhatnak. Ahhoz, hogy az erotikus masszázs élménye igazán jó legyen több tényezőnek kell együttesen érvényesülnie. Ezek a legalapvetőbb tényezők a masszőr, ez alatt a hozzáállását és tudását is érhetjük, a masszázs közege és kellékei és bizony mi magunk is fontos tényezők vagyunk, nyitottnak kell lennünk, tudnunk kell teljesen átadni magunkat az élménynek.

A jó masszőr az erotikus masszázs elengedhetetlen eleme

A masszőr szempontjából külön kell tárgyalni kedvesünket, mint masszőrt és a fizetett masszőrt. Ha az erotikus masszázs élményét kedvesünktől kapjuk, vagy éppen mi adjuk valószínű, hogy a masszázs mozdulatai nem lesznek olyan szakavatottak, rutinosak, de a rutin csak idő kérdése. Ahhoz, hogy jó masszőrök legyünk mozdulatainkat tudatosan kell irányítanunk, gondolatban mindig egy mozdulattal előrébb kell járnunk. Fontos, hogy az erotikus masszázs mozdulatai folyamatosak legyenek, egy pillanatra se álljunk, vagy torpanjunk meg, mivel ez kizökkentheti partnerünket. A folyamatosság mellett a fokozatosság a fő szempont, amire figyelnünk kell, mindig a legkevésbé érzékeny pontoktól haladjunk fokozatosan az érzékeny pontokig, hiszen a gyönyör elérésében a fokozatosság és a lassúság a lényeg, tehát a nemi szerveket környékét és a nemi szerveket hagyjuk utoljára. Az erotikus masszázs mozdulatainak sorrendjén nem szabad változtatni, a mozdulatokkal viszont kedvünkre és kedvesünk kedvére kísérletezhetünk. Ha nem tudjuk, hogyan kezdjük ne essünk kétségbe, sok információt olvashatunk a témával kapcsolatban, vagy akár elmehetünk egy masszőrhöz és megtapasztalhatjuk, hogy mi az amit ad egy ilyen masszázs és masszőr. Gyakorlati szempont, de nagyon lényeges, hogy a jó masszőr keze milyen. Elsősorban ápolt, figyelni kell a körmök méretére, hiszen a nagy körömmel könnyen okozhatunk sérülést. És a jó masszőr keze meleg, fontos, hogy az erotikus masszázs során kezünket még akkor se vegyük le masszírozottunkról, amikor pihentetjük, a kezeink mozoghatnak felváltva, de folyamatosan mozogjanak.

A jó erotikus masszázs

A jó erotikus masszázs a minél tovább tartó, minél intenzívebb élvezetre törekszik, az orgazmus minél lassabb elérése a lényeg. A jó erotikus masszázzsal mindig többet tudunk meg saját és partnerünk testéről, a felfedezés és átélés a lényeg. Ha jó erotikus masszázst kapunk akár kedvesünktől, akár fizettet masszőrtől, az egész testünket bevonja az élménybe. A masszázsnak folyamata van. Először nyugtató mozdulatokat kapunk, adunk, ilyen például a fej, a talp masszírozása, ezek ráhangoló, bevezető mozdulatok, a következő lépéssel lelazítják egész testünket, úgy hogy közben felfedezik az erogén zónáinkat, és a végső stádiumban ezek minél változatosabb izgatása következik be. Egy igazán jó erotikus masszázs üdítően hat mind a testre mind a lélekre, jót tesz az egyénnek és jót tesz a párkapcsolatnak is, fokozza a bizalmat a felek között, segíti egymás alaposabb megismerését és ezáltal megértését is.

Az erotikus masszázs egy szertartás, ami a legjobban akkor sikerülhet, ha megfelelő közeget teremtünk, ehhez elég a fényekkel, gyertyákkal, illóolajokkal variálni, a lényeg az, hogy nyugodt közeget teremtsünk.

erotikus-maszsazs

Lingam masszázs és a férfi izgatása

A lingam masszázs – a férfiak kényeztetése

lingam-masszazsA lingam masszázs az erotikus masszázs azon típusa, amivel a női nem képviselői kényeztetik partnerüket. A lingam masszázs és az eszo masszázs is ugyanarra törekszik, a kettő között ténylegesen csak az adja a különbséget, hogy melyik nem képviselője kapja a masszázst. Egyértelműen a különböző testalkatok és a különböző nemi szervek más jellegű masszírozást igényelnek. Az eszo és a lingam masszázs technikájára is pontos leírás van, ezekhez nem kell nagyon szögletesen ragaszkodni, mindig és mindent változtathatunk a saját és partnerünk igényeinek megfelelően, de azért a masszázs sorrendjét nem ajánlott megváltoztatni. A masszázs lényege, hogy fokozatosan érjük el a minél tovább tartó intenzív izgatottsági állapotot, így a sorrendet már eleve ennek az elvnek rendelték alá, fokozatosan haladunk a legérzékenyebb pontok felé. A masszírozás mozdulatait, technikáit kedvünk szerint variálhatjuk, de a sorrendre ügyeljünk. Az eszo és a lingam masszázs is tökéletes lehetőséget nyújt partnerünk és önmagunk vágyainak felfedezésére.

A férfi erogén zónái és a lingam masszázs

lingam-masszazs-erotikus-masszazsA férfi teste egy igazi hangszer, csak tudnunk kell megszólaltatni. Sok nő, nem mer kísérletezni, vagy sokukban él hibás elképzelés a férfi nemi vágyait illetően. Egy férfinak ugyanúgy szüksége van a gyengéd kényeztetésre, mint egy nőnek, és sokan nem gondolják, de mégis a férfinak is szüksége van arra, hogy irányítva legyen, hogy a női kreativitásunkat kibontakoztatva levegyük férfi partnerünket a lábáról. Ha kicsit félénkebbek vagyunk tökéletes indítása az ilyen jellegű kísérletezéseinknek a lingam masszázs. A masszázzsal fokozatosan járjuk át partnerünk egész testét, mielőtt belekezdünk egy ilyen műveletbe érdemes utána olvasgatni az erogén zónáknak. Azt általában tudjuk, hogy sok van, de hogy mennyire sok… A lingam masszázs folyamán ajánlott az erogén zónákat minél jobban belevonni a masszírozásba. A nemi szervet és környékét kell utoljára hagyni, hogy minél fokozatosabban izgassuk partnerünket. Hogy partnerünket a legteljesebb örömben részesítsük nagyon alaposnak és részletesnek kell lennünk, ezzel arra gondolok, hogy nem mindig jó, ha rögtön nekiesünk a dolgoknak és a lényegre térünk. Először jobb megteremteni az intim együttlét közegét, ellazulni és ráhangolódni a másikra.

A lingam masszázs pettingje

A lingam masszázs bevezetője lehet a haj cirógatása és a fejbőr masszírozása, ez ellazítja a férfit. Nagyon sok férfi imádja, ha kedvese a fülével játszik, itt rengeteg az idegvégződés. Ajkunk központi szerepet kap az adásban, de legalább olyan fontos a kényeztetésnél is, egy gyengéd puszi, nyelvjáték, esetleg harapdálás nagyon izgató lehet. A nyak és a vállak masszírozása nem csak erotikus kontextusban ajánlott. Tökéletes kifejezése a gondoskodásnak, törődésnek, de a lingam masszázs bevezetésénél is érdemes átmasszírozni ezt a részt, mivel segít az feloldani a megfeszült izmokat. A felkarnál a cirógatás nagyobb hatással bír, mint a masszírozás, bátran vegyítsük ezeket az elemeket. A mellbimbó a férfiaknál ugyanolyan érzékeny pont, mint a nőknél, izgatását érdemes bevonni a lingam masszázs folyamatába. Nagyon érzékeny pont a has, főként a köldök alatti rész. De mielőtt a masszázs során erre a területre tévedünk érdemes a lábakat átmasszírozni, cirógatni, mindenképpen ajánlott a talp masszírozása is. És a has alsó, valamint a comb felső és belső részét hagyni a folyamat végére. Már ez is meg fogja őrjíteni partnerünket, a lingam masszázs végső stádiuma a hímvessző masszírozása.

 

Erotikus masszázs módszerek

Mit nyújt nekünk az erotikus masszázs?

erotikus-masszazs-modszerekAz erotikus masszázs testi és lelki örömök forrása is egyben. A fizikális örömök lelki megnyugvást, kielégülést vonzanak maguk után, ugyanúgy, ahogy a lelki örömöknek is vannak fizikális megnyilvánulásai. Az erotikus masszázs tehát azon felül, hogy a szexuális örömök minél intenzívebb forrását tudja nyújtani, tökéletes lehetőséget szolgáltat a pároknak a kapcsolatukon belüli bizalom erősítéséhez és önmagunk békéjének megteremtéséhez is. Az érintés csecsemőkorunk óta a legmeghatározóbb fizikai kontextus, ennek fontossága egész életünket végig kíséri. Az erotikus masszázs az, amihez az összes masszázsfajta közül a legbensőségesebb viszony szükséges, és ez az a technika, amivel a legintenzívebb gyönyörök élhetőek át. Az erotikus masszázs során a sorrend az, amin nagyon nem ajánlott változtatni, mivel ez adja a lényeget, ami a minél jobban elhúzott örömszerzésben van. Az, hogy melyik testrészt hogyan masszírozzuk, viszont teljesen ránk van bízva, figyeljük partnerünk reakcióit, és azokra a területekre helyezzük a hangsúlyt, amik számára a legizgatóbbak. Ötletként nézzünk néhány masszírozási technikát.

Erotikus masszázs technikák

Az erotikus masszázs lényege, hogy párunkat minél lassabban ejtsük teljes extázisba. A legjobb, ha ösztöneinkre és érzékeinkre hagyatkozunk, némi ellentmondást okoz, de mégis így van, az erotikus masszázsnak, tudatosnak is kell lenni. Mozdulatainknak, az érintésnek folyamatosnak kell lenniük, még, ha pihentetjük kezünket, azt is érintve kell csinálni. Gondolatban mindig tudnunk kell, hogy mi lesz a következő mozdulatunk. Sok masszírozási technika van, melyek alkalmazása nem feltétlenül igényel specifikus ismereteket.

–          masszírozás behajlított ujjakkal; ez a technika a test egész felületén alkalmazható, jó bevezetője az erotikus masszázs intimebb mozdulatainak. Segíti az ellazulást, ha az egész testet átjárjuk ezzel a technikával. Az ujjakat be kell hajlítani, kezünk állása kinézetre leginkább a gereblyéhez hasonlít majd, nyomkodjuk át így az egész testet.

–          A csúszka masszázs alkalmazása mindenképpen ajánlott az erotikus masszázs során. Lényege abban rejlik, hogy a masszírozást testünkkel végezzük. A masszőr természetesen meztelen testét gyengéden a masszőr alanyának testéhez dörzsöli. Az ilyen masszírozási technika során elhalványodik a határ a masszírozó és a masszírozott szerepek között, ezzel a módszerrel megtapasztalhatjuk, hogy egész testünk egy egységben is lehet erogén zóna.

erotikus-masszazs

–          A nyomásos technika nem csak az erotikus masszázs módszerénél alkalmazható, hanem bármelyik másiknál is. Kezeinket az alany bokájára kell tenni, úgy, hogy ujjaink egymással szembe álljanak, és folyamatos mozdulatokkal kell végigcsúsztatni kezeinket a lábon, a fenéken, a hason és a lapockákon is, de ott csökkentett nyomással. Majd a másik lábnál indulva ismételjük meg a mozdulatsort. Ismételhetjük többször is, akár szakaszosan is.

–          Az erotikus masszázs egyik igen izgató technikája a medvetalp. A gyakorlatot egy kézzel kell kezdeni, de később a másikat is be kell vonni a folyamatba. Bal kezünket tegyük partnerünk jobb oldalára, a hónalj magasságával megegyezően, úgy, hogy ujjaink a hónalj felé mutassanak. Egész testünkkel nehezedjünk rá kezünkre és induljunk el lefelé. Jobb kezünket tegyük szorosan a bal mellé, és ahogy a ballal lelépünk, úgy rögtön kövesse a jobb. Így olyan, mintha végiglépdelnénk a masszírozott testén. Figyeljünk arra, hogy mozdulataink ne legyenek szaggatottak és erőlködőek.

erotikus-masszazs-lingam-masszazs

Hogy lesz jó az erotikus masszázs?

Az erotikus masszás során olyan mozdulatokat alkalmazzunk, amik partnerünknek a legjobban esnek, és amik számunkra is megerőltetés nélkül kivitelezhetőek. Először nyugtatóak legyenek mozdulataink, majd gondoskodóak, végül eszméletlenül erotikusak, ekkor lesz jó az erotikus masszázs.

 

Erotikus masszázs nőknek

Nők és az erotikus masszázs

erotikus-masszazs-noknekA női nem nehezen kiszámítható, mindig mást és máshogyan szeretne, mondhatnánk, hogy abszolút ösztönlények, mindig a pillanatnyi benyomásra összpontosítanak és annak rendelnek alá mindent, így van ez erotikus masszázs terén is. De, ha már meghódítottuk kedvesünk szívét, meg fog nyílni előttünk és engedni fogja, hogy megismerjük ezeket az ösztönöket, vágyakat. Nagyon sok nő van, aki fél őszintén kitárulkozni partnere előtt, lelkileg és ezzel összhangban szexuálisan is. Ennek sokszor a már átélt csalódás az oka, vagy félelem, netán önizalom hiány,  de bármi is az, meg kell tanulni feloldani. A feloldáshoz csapatmunkára van szükség, mindkét félnek akarnia kell a végeredményt. Szexuális énünk és mentális valónk párhuzamosan nyitható meg a legkönnyebben. A szexuális feszültség oldására az erotikus masszázs alkalmazása talán az egyik legideálisabb módszer. A mélyebb problémák megoldása hosszú folyamat, türelmesnek kell lennünk, semmit sem szabad idő előtt erőltetni. Az önértékeléssel és egyéb lelki sérülésekkel küzdő személyeknek az erotikus masszázs gyakorlása és élvezése is fontos, mindkét szerepben meg kell találniuk önmagukat. Meg kell tanulni megnyílni és meg kell tanulni irányítani is, el kell hinnünk magunkról, meg kell tapasztalnunk, hogy teljes extázisba tudjuk hozni partnerünket.

Szex, erotikus masszázs és ezek körítése

erotikus-masszazsEgy nő általában csak akkor tud teljesen megnyílni partnere előtt szexuálisan, ha érzi, hogy biztonságban van. Azért, hogy társunk biztonságban érezhesse magát mellettünk, nem kell semmi extrát csinálnunk, csak adjuk önmagunkat. Ha ez az alapvető bizalom kialakult, meg van, el kezdhetjük rombolni partnerünk által kiépített védőfalat, de csak óvatosan. Kényeztessük, éreztessük, hogy nincs oka arra, hogy kisebbnek érezze magát, mint általában az emberek. Várjuk haza vacsorával, szépen megterített asztallal. Máskor egy gyertyával, üveg borral, és, ha már elég mély a kapcsolatunk, túl vagyunk az első nagy beszélgetéseken akkor rátérhetünk a szexuális feszültség tudatos oldására. Az erotikus masszázs alapja, hogy bizalmi viszony legyen a felek között. Csináljunk félhomályt, ha kedvesünk szorongóbb típus a sötétségbe burkolózva könnyebben elengedheti magát. Járjuk be egész testét mozdulataink árulkodjanak imádatunkról. Mozdulataink minden pillanatban erotikától fűtöttek legyenek, sugározzuk magunkból az iránta érzett vágyat. Az erotikus masszázs gyakorlásánál is fontos a kölcsönösség, ne csak adjunk, kapjunk is. Ha valaki sok szorongással küzd, az erotikus masszázs adása közben megtapasztalhatja benne rejlő szex istennőt. Adni legalább olyan jó, mint kapni.

Női erogén zónák – az erotikus masszázs titkai

Az erotikus masszázs során az egész testet be kell járni, és a nemi szervek masszírozását kell a folyamat végére hagyni. Úgy járjuk át partnerünk testét, hogy közben folyamatosan figyeljük mozdulatainkra adott reakcióit. Érezni fogjuk, hogy mi az, ami számára izgatóbb, a jobban izgatható területekre az erotikus masszázs során többször is térjünk vissza. A nők és a férfiak számára is egyaránt érzékeny pont a hát, masszírozhatjuk, simogathatjuk, cirógathatjuk, ahogy a helyzet adja. A hát érintése tökéletes indítója az erotikus masszázs kényeztetésének. Ahogy a hátat masszírozzuk, cirógatjuk, érdemes a mozdulatainkat a nyakra és a fülre is kiterjeszteni. Az erotikus masszázsnál a sorrendre figyelni kell, de az, hogy hogyan kényeztetünk, ránk van bízva. Az erotikus masszázs folyamatába belevonhatjuk a talpmasszázst is, a talp, a lábfej masszírozása fontos, nem árt tudni, hogy melyik pont nyomása mit jelent. Miután bejártuk kedvesünk testét, rátérhetünk, a mellek, a has és a nemi szerv masszírozására, izgatására, ekkor lesz igazán jó az erotikus masszázs.

erotikus-masszazs-lingam-masszazs