Miért is fontos az erotikus masszázs?

Mi is az az erotikus masszázs?

erotikus masszázsAz erotikus masszázs nem más mint a saját és a másik fél, párunk testének kényeztetése, malynek alapja a megfelelő helyen való érintés. A masszázsnak számtalan fajtája létezik, amiknek elsősorban az izmok eltorzításában, az anyagcsere élénkítésében van nagy szerepük. Az erotikus masszázs egy teljesen más kategóriába tartozik ami nem összekeverendő a szexmasszázzsal. Ez a fajta kényeztetés mind férfi, mind a női erogén zónákra fekteti a hangsúlyt, aminek természetesen nem elsődleges célja, hogy feltétlen orgazmushoz vezessen.

Az erotikus masszázs során a két fél nem is lép egymással szexuális kapcsolatba, mindössze az érintések és a teljes ellazulás erejével okoznak örömet egymásnak, miközben kiismerik saját testük vágyait is. Sajnos a mai párkapcsolatok egyik megrontója az, hogy a felek nem ismerik egymás érzékeny pontjait és ezáltal nagyban rontják az együttlétek élvezetés, majd kis idő múltán ez az egész kapcsolat kihűléséhez vezet. Az erotikus masszázs ebben tud segíteni. Talán ezt a fajta szolgáltatást a távol keleti gésák munkájához lehetne hasonlítani, akiknek szintén az volt a dolguk, hogy kényeztessék a férfiakat, de nem feltétlenül szexualitáson keresztül. Természetesen lehet erotikus masszázzsal egymásnak is kedveskedni, ami természetesen minden esetbe egy fergeteges együttlétbe torkollik, ami természetesen nem rossz dolog.

Az erotikus masszázs kellékei?

erotikus-massazs-otthonAz otthon végzett erotikus masszázs kellékei szinte kifogyhatatlanok. Ötletként említeném, hogy ilyenek lehetnek a különböző olajak használata, füstölő és gyertyagyújtás, lágy zene hallgatása, vagy akár egy pihe-puha selyem anyag használata. Egy erotikus masszázs során az ember egyértelműen erogén zónáit próbálja ingerelni, amik a test különböző területein találhatók, és mindenkinél eltérő intenzitásúak. Pár fontosabb részt említve: a fül nagyon erős erogén zónának számít, akárcsak a mellek mellbimbók is, vagy a hát egész felülete, ami a gyengéd érintések hatására teljesen beindítja az emberben tomboló hormonokat. Amikor azonban az erotikus masszázst nem párunk végzik egymással, akkor érdemes olyan szalonokba menni ahol több éve tapasztalt szakemberek várják klienseiket. Persze a szimpátia is fontos, az ellazulás és a nyugalmi állapot eléréséhez, de egy rossz erotikus masszázs akár örökre is elveheti valaki kedvét ettől a módszertől. Ha az idegen testtel való kontaktustól fél valaki annak, először agyban kell tisztáznia, hogy miért is veszi igénybe a felkínált lehetőséget és mihamarabb meg kell barátkozni a gondolattal, hogy a zárt szobába történtek a négy fal között maradnak, és ezek a helyek nem azok ahol a gátlásosság egy nyerő dolog lenne.

Az erotikus masszázs során a Tantra módszert alkalmazó szakember azért van, hogy ügyfelének a lehető legjobb és legérzékibb perceket szerezze, melyek szigorú szabályok betartására épülnek. Bár ez a formája a kényeztetésnek inkább a férfiakat vonzza, a nők számára is van lehetőség arra, hogy kipróbálják, netán rendszeresen igénybe vegyék az erotikus masszázs különböző fajtáit. Ilyen lehet a szeretetmasszázs, a csúszkamasszázs vagy a yoni masszázs, mely a női nemi szervek célzottan alkalmazza a Tantra által leírtakat.

Erotikus masszázs az fogyókúra?

Egy erotikus masszázs vagy lingam masszázs során nem szabadul  meg senki a felesleges kilóktól, vagy méregteleníti testét de lelke és fizikai mivolta biztosan közelebb kerül egymáshoz, már csak azért is, mert minden egyes alkalommal egyre jobban és jobban ismeri meg, fedezi fel saját magát mindenki. Így mindenkinek csak ajánlani lehet, hogy életében legalább egyszer próbálja ki az erotikus masszázs általa szimpatikusnak vélt típusát.