Erotikus masszázs – Előkészület kicsit másként

Az erotikus masszázs egy csodálatos, különleges rituáléja lehet minden párkapcsolatnak. Az erotikus masszázs során egy érzéki utazáson vehetünk részt, a masszázs lényege a vágyak, ösztönök életre keltése, nem az orgazmus elérése a cél, hanem az, hogy minél többet tudjunk meg partnerünkről, illetve önmagunkról. Kell, hogy a két fél között összhang álljon fenn, de ha ez esetleg kicsit instabil lenne, akkor az erotikus masszázs segítségével megerősödhet. Elmélyülhet kapcsolatunk a masszázs alkalmazásával, erősebbé válhat a kötelék a felek között. Sokan elsőre fenntartással viszonyulnak az erotikus masszázs gyakorlatához, mert erotikus, de nem a hétköznapi értelemben vett erotika dominál a masszázsnál. De mindenképpen jó kipróbálni, más megvilágításba helyezi a nemi együttlét fogalmát, fontos, hogy mindig megújítsuk kapcsolatunkat, hogy mindig tudjunk valami újat, valami mást belevinni, ehhez tökéletes eszköz az erotikus masszázs.

Erotikus masszázs előkészületek

Az erotikus masszázs gyakorlatával kapcsolatban nagyon sok, egyébként nagyon hasznos információt olvashatunk netes portálokon és könyvekben is. Arról azonban kevesebben írnak, hogy milyen előkészületek előzik meg a masszázst. A masszázs előkészületeit két különböző megközelítésből tárgyalhatjuk, egyik részről vannak azok az előkészületek amik a gyakorlati felkészülést képviselik, másik részről viszont a mentális és testi ráhangolódás is kell.

Erotikus masszázs, gyakorlatias előkészületek

erotikus masszázsAz erotikus masszázs gyakorlatias előkészületeit csak nagyjából fussuk át, mivel ezt másik cikkben már tárgyaltuk. Fontos, hogy nyugodt, békés helyszínt tudjunk teremteni a masszázshoz, a hangulatot gyertyákkal és a fényviszonyok megváltoztatásával fokozhatjuk. Nagyon fontos, hogy a fekhely, amin a masszírozott fekszik kényelmes legyen, de ugyanakkor fontos az is, hogy a masszőr minden oldalról hozzá férjen az alanyhoz és számára is kényelmes legyen a felvett pozitúra. Az erotikus masszázs folyamat több órán keresztül is tarthat ezért a kényelem nagyon lényeges. Legyen kéznél törölköző, masszázsolaj, és amennyire csak tudjuk zárjuk ki a külvilágot.

Erotikus masszázs, mentális ráhangolódás

El kell fogadnunk, vagy legalábbis jobb, ha úgy állunk az erotikus masszázs gyakorlatához, mint egy spirituális utazáshoz, mely során ösztöneink irányítanak és elménk kikapcsol. Elménket kikapcsolni sokkal könnyebb lesz az erotikus masszázs során, mint egy más jellegű meditációs gyakorlat folyamán. Az erotikus masszázsnál az érintésen van a hangsúly, úgy gondolom, hogy ezzel a gyakorlattal és ennek a gyakorlatnak a folyamatos elmélyítésével iszonyú magaslatokat lehet elérni. Nem szabad megijednünk azonban attól sem, ha az első pár alkalom nem úgy sikerül, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, ez egy tanulási folyamat, melynek ráadásul az a lényege, hogy kedvesünkkel egybeolvadjunk.

erotikus masszázsAz erotikus masszázs előtt van pár dolog, amit ajánlott nem figyelmen kívül hagyni, ezekről azonban jóval kevesebb forrásból lehet olvasni. Az erotikus masszázs eseménye előtt jó, ha böjtölünk, a böjtöt kevesen bírják és a mai rohanó világban nehéz időt nyerni ahhoz, hogy nyugodtan böjtölhessünk. Ezért nem egy két hetes nagyobb mértékű böjtre kell gondolni, elég csak egy kisebb böjti ciklus. A böjt során szervezetünk és így elménk is tisztul, ezáltal tisztábban látjuk a dolgokat és szexuális energiáink is tisztábbak lesznek. A masszázs előtt jó ha veszünk egy nagy fürdőt, rá kell hangolódni az eseményre, a fürdő után, meditáljunk egy kicsit, végezzünk köldöklégzést, amikor ez teljesen egyenletessé vált kezdődhet a masszázs. Akkor lesz a legjobb, ha megfelelő ráhangolódás előzi meg az erotikus masszázs gyakorlatát, ekkor tudjuk a legjobban áramoltatni a szexuális energiákat.

A lingam masszázs pozitív hatásai

Kényeztető Lingam masszázs Masszőreinktől!

A lingam masszázs az erotikus masszázs egyik típusa, a lingam során a nő kényezteti férfi partnerét. Hosszú lenne felsorolni miért fontos, hogy egy párkapcsolaton belül az ilyen jellegű szexuális élményeknek teret adjunk, az erotikus masszázs élményével csak nyerhetünk.  Gyakori útvesztőt jelent a párkapcsolatoknak a megszokottság, monotonitás érzése, az erotikus masszázzsal új területeket fedezhetünk fel mind társunkban, mind magunkban és így kapcsolatunkban is. A masszázs módszere, az érintés gyakorlása elmélyíti a felek között fennálló köteléket, fontos, hogy az erotikus masszázs mindkét típusát gyakoroljuk, fontos, hogy kölcsönösség legyen a kapcsolaton belül.

Ahogy már korábban tisztáztuk a lingam masszázs során a férfi kapja a kényeztetést, ennek párja a yoni masszázs, értelemszerűen ebben az esetben a férfi masszíroz. A két nem teljesen eltérően van beprogramozva, így más dolgok jelentik számukra a nehézségeket is. A nőknek meg kell tanulniuk megnyílni, gátlásaikat levetkőzni, a férfiaknak pedig a teljesítés kényszerérzete miatt kialakult komplexusaikat kell levetkőzniük, mindkét félnek meg kell tanulnia irányítani és irányítva lenni.

Mire figyeljünk a lingam masszázs során

lingam masszázsAhhoz, hogy a masszázs jól sikerüljön mind a masszírozónak, mind a masszírozottnak rá kell tudnia hangolódni az élményre, ez egy nehezen megfogható tényező, de nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha valaki súlyosabb lelki problémákkal küzd, sokszor nem önmaga ként viselkedik, ez a szexuális életben is fennáll, nem szabad, hogy a ligam masszázs módszerét búfelejtőként alkalmazzuk, igaz az sem jó, ha nagyon bezárunk. De, ha nincs meg a kiegyensúlyozott kapcsolat a két fél között az könnyen rányomhatja bélyegét a lingam masszázsra is, a masszázsnak nem az örömszerzés a lényege, hanem egy erotikus felfedezés aminek, ha nem tudjuk teljes valónkkal átadni magunkat nincs értelme.

A lingam masszázs testre gyakorolt hatásai

A lingam masszázs túlmegy azon, hogy a nemi szerv masszírozásáról van szó és ezzel nagyon sok szexuális zavart old fel, az egész testre pozitív hatással van gyakorlása. A lingam masszázs azon belül a prosztata masszírozása tökéletes módszer a korai magömlés kezelésére, a probléma enyhítésére. A lingam masszázs segítségével csökkenhetőek a merevedési zavarok is. Ezek mellett a lingam masszázs bír ugyanazokkal a pozitív hatásokkal, amikkel általában a masszázsok bírnak.

lingam masszázsAz érintés alapvető fontosságú kapcsolatainkban, megmelengeti lelkünket. Ez mellett a tudatos erősebb nyomás frissíti vérkeringésünk, a masszázs a természetgyógyászat egyik alapeszköze. Az egészséges vérkeringéssel – amit akár a lingam masszázs is fokozhat, mivel a masszázs nem csak a nemi szerv masszírozására korlátozódik, hanem az egész testet körbejárja – a testrészek több vérhez és oxigénhez jutnak, a hajszálerek működése belendül, ezek végtermékeként a káros anyagok is gyorsabban ürülnek ki szervezetünkből.

Ha tudjuk hogy a masszázst hogyan kell alkalmazni bármire képesek vagyunk segítségével. A masszázs tökéletes technika a fájdalom csillapítására, a lingam masszázs során csak a mozdulatok sorrendje van megadva, be kell tartani a bevezető részt, a fő részt, ami maga a lingam masszírozása és a levezetést. A bevezető stádiumba olyan masszírozási mozdulatokat építünk be amilyeneket csak akarunk. A masszázs különösen jótékony hatással van a bőrre, frissíti azt és lassítja öregedésének folyamatát. A lingam masszázs teljes mértékben egyénre szabott, technikáját bármilyen más masszázs mozdulatokkal kombinálhatjuk.

A lingam masszázs és a testrészek

A lingam masszázs lényege

lingam masszázsA lingam masszázs lényegében nem más, mint erotikus masszírozási technika, a masszírozás során az egész testet érintjük, a nő kényezteti partnerét. A lingam masszázs ugyanúgy, mint bármelyik másik masszírozási technika bevezető, ráhangoló mozdulatokkal kezdődik, ezek lényege, hogy a masszírozott ellazuljon, megteremtődjön az alaphangulat. Az erotikus masszázs lényege a minél fokozatosabb, minél intenzívebb vágy keltése. A lingam masszázs fokozatosságát a masszírozott testrészek közötti sorrend adja meg. A legkevésbé érzékeny területektől fokozatosan kell haladni az érzékenyebb területek felé, így ezek sorrendjén nem szabad változtatni. A mozdulatok jellegével viszont szabadon kísérletezhetünk, teljes mértékben fantáziánkra hagyatkozhatunk. De nagyon fontos, hogy kedvesünk minden porcikáját masszírozzuk át, testünk sűrűn van szőve erogén zónákkal fedezzük fel ezeket. A különböző testrészekhez vannak különböző masszírozási technikák, ezek létrejöttét csak az generálta, hogy minden testrészhez máshogy tudunk és máshogy jobb hozzáérni.

A testrészek masszírozása a lingam masszázs során

A lingam masszáz három különböző szerkezeti részre lehet bontható. Az első szerkezeti vázat a bevezető, ráhangolódó mozdulatok összessége adja. Ezeknél még nem a vágykeltésen, hanem a hangulat megteremtésen van a hangsúly. Ezekkel a mozdulatokkal járjuk át az egész testet úgy, hogy a fejtől induljunk lefelé egészen a lábujjakig, természetesen a nemi szerv kihagyásával. Bármilyen masszírozási mozdulatokat alkalmazhatunk, csak mozgassuk át partnerünk egész testét. Az arc masszírozását nagyon óvatos mozdulatokkal végezzünk, fektessünk külön hangsúlyt a halántékra, a harmadik szemre és a homlokra, mozdulataink legyenek lassúak, de határozottak, kerüljünk összhangba partnerünkkel. A szemeket hüvelykujjunkkal simogassuk, az arcizmokat pedig tenyerünk segítségével masszírozzuk. Arc átmasszírozása után masszírozzuk meg a nyakat is. A nyak masszírozásánál nagyon óvatosnak kell lennünk, a fejet fordítsuk bal irányba és a nyakat körkörös mozdulatokkal masszírozzuk meg. A nyaktól fokozatosan haladjunk le, természetesen végig masszírozó mozdulatokkal a vállhoz.

Az arc után a hát megmasszírozása következik, majd a lábak. A hát masszírozása során alaposan mozgassuk meg az izmokat, gyúrjuk át kedvesünket. A lábnál masszírozzuk meg a lábujjakat, a lábfejet, a vádlit, és a talpat is. A talp masszírozásánál azonban legyünk nagyon óvatosak, hiszen rengeteg érzékyen pont van, ha rosszat, rosszul nyomunk sok kellemetlenséget okozhatunk. Miután átjártuk az egész testet a bemelegítő mozdulatokkal, jöhet a második szerkezeti lépés, maga a konkrét lingam masszázs.

A lingam masszázs mozdulatai

lingam masszázsA lingam masszázs erotikával fűtött mozdulatait viszont a lábfejtől kell indítani. Fontos, hogy a jobb és a bal oldal ugyanolyan masszírozásban részesüljön, nyilván nem egyszerre. Itt már fontos, hogy mozdulataink erotikával fűtöttek legyenek minden testrésznél. A két kezünket összhangban használjuk. A lábfejtől indulva masszírozzuk végig partnerünk lábát, egészen a fenékig, az egyik majd a másik lábat is. Ismételjük meg a masszírozás mozdulatait többször is. A lábak utána hát következzen, értelemszerűen a lingam masszázs ezen szakaszában nem kell akkor figyelmet szentelni a kevésbé érzékeny területeknek, mint a bevezető mozdulatoknál. A hát masszírozása után forduljon meg partnerünk és ismét induljunk a lábaktól felfelé. Mozdulataink legyenek sejtelmesek. A lábak után a mellkas és a has következzen, csak most bátran menjünk lentebb és kezdjük el a nemi szervek környékét, majd a nemi szerveket masszírozni. Habár az erotikus masszázsnak nem az orgazmus elérése a célja, a vége a legtöbb esetben ez. Az aktus után cirógassuk, simogassuk még egy kicsit partnerünket, ez a levezető, a harmadik szerkezete a lingam masszázs folyamatának.

Apró trükkök a lingam masszázs során

lingam masszázsA lingam masszázs során a nő kényezteti erotikus masszázzsal férfi partnerét. Sokan csak úgy azonosítják be a lingam masszázst, mint a férfi nemi szervének izgatását némi masszázs körítéssel. Ez hibás elgondolás, a lingam masszázs ennél sokkal több. A lingam masszázs lényege a minél fokozatosabban, minél intenzívebb vágy ébresztése a férfiban, ez nem csupán erotikus izgatás, annál sokkal több. A lingam masszázs, akárcsak az erotikus masszázs általában jó a kapónak is és az adónak is, mindkét szerep megtapasztalása nagyon fontos, mid párkapcsolatunk elmélyítéséhez, mind önmagunk megismeréséhez.

A lingam masszázs módszere

A lingam masszázst érdemes hasonlóan kezdeni, mint egy sima masszírozást. Először mind a masszőrnek, mint a masszírozást kapónak rá kell hangolódnia az eseményre, el kell lazulni. Így kezdetben a nem érzékeny területek kerülnek masszírozásra. A lingam masszázs folyamatát a talpak masszírozásával érdemes kezdeni és fokozatosan haladni felfelé a lábakon egészen a combig. A comb masszírozása után még mindig nem ajánlott a lényegre térni, masszírozzuk át a hátat, a vállakat és fokozatosan haladjunk lefelé. A nemi szerv és környékének masszírozását hagyjuk a legvégére. A mozdulatokkal szabadon kísérletezhetünk, sőt az a jó, ha kísérletezünk, fel kell fedeznünk önmagunkat és partnerünket is. Viszont a masszírozott testrészek sorrendjén nem szabad változtatni. A lingam masszázs fokozatosságát ugyanis az adja, hogy a kevésbé érzékeny területek felől fokozatosan haladunk az egyre érzékenyebbek felé. Később, ha már nagyobb tapasztalatunk lesz a lingam masszázst illetően, illetve jobban elmerülünk a masszírozás világában rá fogunk döbbeni, hogy az egész test lehet egy nagy erogén zóna. A testünkön rengeteg pont van szétszórtan, aminek érintése izgató hatású, csak fel kell fedezni ezeket a pontokat.

A lingam masszázs élményének fokozása

A lingam masszázs élményét sok aprósággal lehet fokozni, itt igazán nem kell különleges dolgokra gondolni, ezek csak apróságok, de nagyban megfűszerezhetik az élményt.

lingam masszázsIlyen apróság önmagunk felkészítése, kicicomázása. Legyünk jól ápoltak, tiszták, kellemes illatúak. Vannak illatok, melyek vágykeltő, vágyfokozó hatásúak, ha tudjuk, összpontosítsunk egy ilyen illatra, mind a testápolónk, mind a gyertyák és a masszázsolaj területén. Azt véletlenül se csináljuk, hogy a különböző kiegészítő különböző illatvilágúak legyenek, ez nagyon kellemetlen összhatást kelt. A lingam masszázs mindenképpen egy csodálatos utazás lesz férfi partnerünknek, tegyük ezt még izgalmasabbá, és ne csak az érintésre, hanem a látványra is adjunk. Viseljünk izgató fehérneműt, de vigyázzunk ne legyünk túl konkrétak, a kevesebb több. Sokkal izgatóbb hatású egy sejtelmes fehérnemű. Olyan apróságokkal is kedvezhetünk partnerünknek, mint például hogy hogyan tűzzük fel, vagy éppen nem tűzzük fel a hajunkat. Mindenkinek máshogy tetszik, járjunk a kedvében.

Mi a legfontosabb a lingam masszázs terén?

Nagyon fontos, hogy a lingam masszázs csak akkor lehet teljes élmény, ha alá tudjuk magunkat rendelni ennek a szerepnek, ha fáradtak vagyunk, vagy csak egyszerűen nincs hozzá kedvünk ne kezdjünk bele. Ha nem tudjuk átadni magunkat teljesen a masszírozás élményének, az érződni fog mozdulatainkon és azt partnerünk is érezni fogja, így ő sem tud majd ugyanúgy ellazulni.

A lingam masszázs párja a joni masszázs, ebben az esetben a nő kapja a kényeztető masszázst, fontos, hogy mindkét technika alkalmazásra kerüljön, fontos, az egyensúly a párkapcsolatokba.

Hogyan segíthet az erotikus masszázs

erotikus masszázsMár önmagában az is nagy dolog, ha egy pár eljut odáig, hogy szexuális életüket az erotikus masszázs módszerével színesítsék. Nagyon sokan sajnos mielőtt eljutnának odáig, hogy kapcsolatukat ilyen módszerekkel emeljék egy fentebbi szintre belefásulnak a hétköznapokba. A belefásultsággal az együttlétek gyakorisága megritkul. A gyakoriság csak egy dolog, ami még ennél is rosszabb, veszélyesebb az az, amilyenné az együttlétek válnak. A többségnél ez monoton gyors szexet jelent. Ez veszélyes, mert, ha nem figyelünk, ebbe teljesen belefáradhatunk és elveszíthetjük nőiességünk és férfiasságunk plusz sugárzását. Ami viszont szükséges ahhoz, hogy egészséges, teljes életet élhessünk. Talán szerencsésebb az az eset, amikor csak az egyik félnél kezd elhatalmasodni a szexuális passzivitás és ilyenkor a másik még vissza tudja rángatni, vagy érződik, hogy gond van. Amikor mindkét fél passzívvá válik, akkor nincs ami motiválná őket a változtatásra. Ezek nagyon veszélyes dolgok, és nem szabad hagynunk, hogy belefásuljunk.

Erotikus masszázs – az első lépés

Az erotikus masszázs módszere azért nagyon jó megoldási alternatíva a szexuális együttléteket háttérbe szorított pároknak, mert ennél a masszírozási módszernél, hiába erotikus masszázs nem az együttléten van a hangsúly. Az erotikus masszázs lényege pont az, ami ezeknél a pároknál háttérbe szorult, ez pedig a vágy és annak felébresztése. A szexuálisan megfáradt, kiüresedett pároknál az erotikus masszázs a megújulásban csak az első lépés, de a leghangsúlyosabb. Nem véletlenül az erotikus masszázs két típusáról beszélhetünk, a lingam masszázsról és a joni masszázsról. A lingam esetében a férfi kapja a masszírozást, míg a joninál a nő. Fontos, hogy mindkettőt alkalmazzuk, hogy mindkét fél átélhesse, hogy milyen adni és milyen kapni. Az igazi teljesség csak akkor érhető el, ha mindkét szerepben kipróbálja magát valaki.

Mit jelent az erotikus masszázs?

erotikus masszázsAz erotikus masszázs nem a nemi aktusról szól, hanem sokkal inkább a vágy keltéséről, annak felébresztéséről. Ez az, amiért ideális azoknak a pároknak, akik már kicsit elfelejtették milyen igazán vágyakozni. Az erotikus masszázs fokozatosan vezeti vissza a párokat az erotika világába, így ne erőszakosan dönti le a felépített falakat, hanem csak apránként. Az erotikus masszázsnál a pároknak nem kell együtt lenniük, sőt talán jobb is, ha az elején az együttlét elmarad, mert így még jobban fokozódhat a vágy. Az erotikus masszázs során partnerük egész testét átmasszírozzuk, átsimogatjuk, így van lehetőségünk újra megízlelni az érintés varázsát. A megüresedett szexuális élettel rendelkező pároknak fel kell fedezniük azt, hogy az együttlétek nem törvényszerűek, nem a rutin feladatok egyikét alkotják, hanem a lényeg, hogy élvezzük, hogy át tudjuk érezni.

Hogyan indul az erotikus masszázs?

Az erotikus masszázs során az egész testet át kell járni, bevezető, lazító masszázs mozdulatokkal kell indítani, hogy az adó és a kapó is rá tudjon hangolódni az eseményre. A masszírozás mozdulataival szabadon kísérletezhetünk, sőt az a jó, ha merünk kísérletezni, új dolgokat kipróbálni. A mozdulatok sorrendjén viszont nem szabad változtatni. A lényeg a fokozatos kibontakozásban van, ha felcseréljük, megvariáljuk a mozdulatok sorrendjét ez elveszik, és nagyon könnyen átmehet egy sima pettingbe. Az erotikus masszázs nem bonyolult, nehéz dolog, de fokozott érzelmek, ösztönök miatt nagyon fontos a tudatosság. A masszőrnek tudnia kell, hogy mit csinál s azt is, hogy a következő mozdulattal mit akar csinálni; ez nélkülözhetetlen ha azt akarja, hogy élvezetes legyen az erotikus masszázs.

Hogyan hódítsuk meg párunkat újból és újból lingam masszázs segítségével

Miért fontos a lingam masszázs?

lingam-masszazs-erotikus-masszazsMeghódítani könnyebb a másikat, mint később megtartani, szokták mondani, és valljuk be ez tényleg így is van, de miért fontos a lingam masszázs? A párkapcsolat elején minden újszerűen hat, felfedezzük egymás lelkét, testét, az egész egy kalandos utazás, majd ahogy telnek a napok, hetek, hónak és végül évek már nem olyan kalandos utazás párkapcsolatunk, mint az elején. Ezen a folyamaton minden párkapcsolat átmegy és igen sok közülük bele is bukik, a meghitt, biztonság idővel fojtogató monotonitássá alakulhat át, a nyugalom pedig már inkább unalom lesz. Ez a folyamat a mások előtt zajló mindennapokban is érezhető és a szexuális együttléteknél is, sőt inkább itt. A lingam masszázs és a joni masszázs tökéletes eszközt nyújtanak párkapcsolatunk feldobására.

Lingam masszázs javíthat intim együttléteinken

Az első lépés, hogy monoton szexuális életünket feldobjuk, az, ha beismerjük, hogy mi nem tetszik. Ezt nem csak magunknak, hanem társunknak is ki kell mondani, kell, hogy egy kicsit beszélgessünk intim együttléteinkről. Fontos, hogy mielőtt a lingam masszázs módszerének alkalmazásával kezdenénk orvosolni a problémáinkat beszéljünk azokról nyíltan. Ne feledjük, hogy nem akkor van baj, ha problémánk, nehézségünk adódik, hanem akkor, ha nem tudunk erről beszélgetni. Néha kell, hogy a másiknak konkrétan kimondjuk vágyainkat, és azt, hogy mit nem szeretünk, vagy mit hogy szeretnénk jobban.

lingam-masszazs-erotikus-masszazsA párkapcsolat feldobásához írhattam volna az erotikus masszázst is, hiszen a lingam masszázs annak az egyik válfaja. De azért nem az erotikus masszázst említettem, mert a monoton együttlétek hibáira a lingam masszázs jobb. Ennek oka a következő. Genetikailag kódoltan a férfinak kell lennie az erősnek, határozottnak, neki kell megóvnia gyengéd női partnerét minden bajtól, és ez a fajta irányítás gyakran a szexuális együttléteknél is rögzül. A férfival ellenszemben, a nőben az alkalmazkodás hangsúlyos, jót kell adnia társának, meg kell felelnie az elvárásainak, akaratlanul és sokszor tényleg észrevehetetlenül, de alárendelt viszonyba taszítja magát. Mindkét fél felveszi a számára írt szerepet, és ahogy telik az idő és rövidülnek az együttlétek, mind mennyiségben, mind időtartamban ezek szépen lassan elölik a vágyakat.

Lingam masszázs a kényeztetés csúcsa?

A lingam masszázs módszerénél a nő kényezteti a férfit, fontos, hogy a lingam masszázs mellett a jonit is gyakoroljuk, hogy kölcsönösség alakuljon ki, és mindkét fél lehetőséget kapjon vágyainak kinyilatkoztatására. De a lingam masszázs alkalmazásánál a nő kerül irányító szerepbe, ő az aki masszíroz, ezzel saját magának is megmutathatja, hogy milyen szexuális erő lakozik benne. A férfi meg fogja jegyezni a nő érintéseit, saját vágyainkat tükrözzük le érintéseinkkel. Amíg a nő meg tanul kifejezni és irányítani, addig a férfi megtanulja, hogyan kell irányítottnak, alárendeltnek lenni. Nagyon fontos, hogy mindkét fél mindkét szerepben kipróbálja magát.

lingam-masszazs-erotikus-masszazsNem szabad ügyetlennek éreznünk magunkat, nem szabad félnünk, de csak akkor szabad belekezdeni a lingam masszázs és a joni masszázs szertartásaiba, ha készek vagyunk rá, ha lelkileg rá tudunk hangolódni erre a síkra. Ha abszolút kezdők vagyunk és mankóra van szükségünk vásárolhatunk a témához kapcsolódó könyveket, vagy neten is utána olvashatunk a lingam masszázs módszerének, mozdulatainak. Ha úgy érezzük ez sem elég, menjünk el egy masszőrhöz és tapasztaljuk meg a saját bőrünkön, hogy hogyan is néz ki a lingam masszázs vagy az erotikus masszázs a valóságban.

 

Az erotikus masszázs kiegészítő eszközei

erotikus-masszazsAz erotikus masszázs egyrészről lehet egy szolgáltatás, másrészről pedig egy párkapcsolati terápia, önismereti utazás. Attól függően, hogy milyen módon részesülünk, az élményben nyilvánvalóan más eszközökre van szükség. A profi masszőrök többnyire profi felszerelésekkel is rendelkeznek. Ha otthon akarjuk gyakorolni ezt a szertartást pár dolgot ajánlott beszerezni az élmény tökéletesítéséhez.

Az otthoni erotikus masszázs eszközei

Nem kell a címszó alapján megijednünk, nem kell vagyonokat ölni a különböző eszközökbe. Ezek a kellékek nem drágák és nem is nehezen beszerezhetőek, de nélkülük az erotikus masszázs élménye fakóbb.

erotikus-masszazsA legalapvetőbb „kellék” a nyugodt közeg megteremtése, kapcsoljuk ki a telefonokat, csináljunk csendet magunk körül, utazzunk el az erotika világába. A nyugodt hely megteremtését hangulatosabbá teheti az, ha félhomályt teremtünk akár gyertyák vagy színes kendők segítségével. Ha már gyertyák, akkor a hangulatos fényviszonyok mellett figyeljünk az illatokra is. Választhatunk illatos gyertyát, sok olyan illat van, ami fokozza a nemi vágyakat, így tökéletes kísérője lehet az erotikus masszázs vagy lingam masszázs szertartásának. Csak arra figyeljünk, hogy ne legyen túl sok az illatokból. Ez alatt arra gondolok, hogy ha illatos a gyertya, amit meggyújtunk akkor a masszázsolaj jobb, ha nem illatos. Az illatok akkor kellemesek, ha gyengéden lengik be a szobát.

Az erotikus masszázs környezete?

A nyugodt közegben biztosítanunk kell egy olyan helyet, ami a masszírozottnak kényelmes fekvést biztosít, az erotikus masszázs masszőre szempontjából pedig szintén kényelmesn és emellett praktikus is.. A praktikusság alatt arra kell gondolnunk, hogy a masszázs alatt társunk egész testét körbe járjuk, ehhez viszont el kell érnünk az összes porcikáját.  Kell, hogy legyen elég helyünk ahhoz, hogy körbe tudjuk masszírozni partnerünk testét.

Fontos, hogy a fekhelyet olyan takaróval, törölközővel takarjuk le, amelynek érintése kellemes. A törölköző talán praktikusabb, hiszen könnyen lefolyhat egy kis masszázsolaj és az jobban beszívja. Törölközőket egyébként is jobb, ha bekészítünk, kellhetnek és kellemetlen, ha az erotikus masszázs alatt kell értük kiszaladgálnunk.

A törölközők és a gyertyák kapcsán is szóba került már a masszázsolaj, ez elengedhetetlen eszköze az erotikus masszázs szertartásának. A száraz kéz a száraz bőrön nem tud folyamatosan mozogni úgy, hogy ne dörzsölje azt. A masszázsolajjal kapcsolatban a mennyiséggel kell nagyon vigyáznunk, könnyen megszaladhat, és ha nagyon tocsogunk az olajban az legalább olyan kellemetlen, mint a kevés olaj. Jobb, ha az erotikus masszázs illatvilágát az olaj határozza meg, mint a gyertya. Közelebb van és hatása is intenzívebb.

Az erotikus masszázs folyamata

erotikus-masszazsAz erotikus masszázs szabad teret ad a pároknak, igény szerint kísérletezhetünk bármivel, a mozdulatokkal, a kellékekkel. Egyedül a mozdulatok sorrendjén nem szabad változtatni. A sorrend fontos, ez adja meg a fokozatosság ritmusát, és az erotikus masszázs lényegét is, ami nem más, mint a minél intenzívebb, minél lassabban kibontakozó vágy. Az orgazmus nem célja az erotikus masszázsnak, az erotikus masszázs mélyebb gyökerét ragadja meg az intimitásnak. Ha úgy gondoljuk, hogy jobb lenne egyéb kellékek használatát is beavatni, csak bátran! Az erotikus masszázs bevezető szakasza lazító masszázs jellegű, használhatunk guruló masszírozót a hát masszírozásához, vagy akár masszázsbotot és sokáig sorolhatnánk még a különböző termékek listáját.

Az ilyen, kezünket helyettesítő kellékeket viszont csak az erotikus masszázs bevezető részénél alkalmazzuk. Fontos, hogy a két fél közötti bizalmi kapcsolat erősödjön az erotikus masszázs során, ehhez viszont elengedhetetlen az érintés.

Erotikus masszázs, a mell masszírozása

Az erotikus masszázs pozitív hatásai és a mell masszírozása

lingam-masszazs-erotikus-masszazs-eszo-masszazsAz erotikus masszázs pozitív hatásait nagyon sokáig lehetne sorolni. Fontos szerepet játszhat önismeretünkben, párkapcsolatunk elmélyülésében. Jót tesz testünkkel fizikális szempontból is. Az alapvető pozitívumok mellett tudatos odafigyeléssel még több területen fokozhatjuk a jótékony hatásokat. Férfiak esetében az erotikus masszázs ezen formája lehet például a prosztata masszázs, nőknél, pedig a mell masszírozása. Ebben az esetben lényegében csak annyit teszünk, hogy a kellemeset és a hasznosat összekötjük, csak kicsit kell jobban figyelni a mozdulatainkra.

A mell a nők számára nőiességük egyik leglátványosabb kiteljesedése. A mell egészséges kifejlődése esztétikai és egészségügyi szempontból is nagyon fontos. Hiszen egyrészről gyönyörforrás, másrészről, fontos funkciót lát el, az újszülöttek etetésében. Egészséges kifejlődése tehát több okból is fontos. Sok olyan technika van, amivel mellünk szépségét és épségét is óvhatjuk. Ezek többnyire masszírozási technikák, melyeket könnyed szerrel építhetünk be az erotikus masszázs mozdulatai közé. Hiszen az erotikus masszázsnál csak a sorrenden nem szabad változtatni, a mozdulatokat úgy alkalmazzuk, ahogy nekünk illetve partnerünknek a legjobb.

A mell egészsége az erotikus masszázs

lingam-masszazs-eszo-masszazs-erotikus-masszazs

Az erotikus masszázs során, legyen az akár lingam masszázs, akár eszo masszázs a mell fontos szerepet tölt be. Masszírozását a nemi szervek masszírozása elé kell tenni. Ha yóni masszázsról, azaz a nő masszírozásáról beszélünk a mell masszírozásához külön mozdulatokat alkalmazhatunk, amiknek a kényeztetés mellett a mell állapotának megőrzésében is fontos szerepe van. Ezzel tudatosan növeljük az erotikus masszázs pozitívumainak listáját. A masszírozás mozdulatait a következőképpen végezzük; jobb kezet a jobb mellre, bal kezet a ball mellre tegyük, úgy, hogy kezünk csésze formában fogja közre a mellet. Az ujjaink a mellcsont irányába mutassanak, hüvelykujjunk, pedig felfelé nézzen, a mellbimbó a hüvelykujj és a mutatóujj között helyezkedjen el. Az erotikus masszázs ezen részét nagyon finom, gyengéd mozdulatokkal végezzünk, ügyelve arra, hogy kicsit se nyomjuk meg a mellett az optimálisnál jobban. A mell masszírozását körkörös mozdulatokkal végezzük, amikor a körözésnél arra a pontra jutunk, ahol ujjaink torokra mutatnak, óvatosan emeljük meg a mellet. Ha ilyen mozdulatokat építünk be az erotikus masszázs folyamatába, talán jobb, ha partnerünk ennél a résznél ülő helyzetben van. Ez némileg megszakíthatja a folyamatot, de a mell masszírozása így lesz igazán hatékony, a testhelyzet változtatására pedig könnyen ki lehet találni egy áthidaló masszírozási mozdulatsort. A mell ilyen jellegű masszírozását az erotikus masszázs mellett önmagában is ajánlott alkalmazni, de vigyázzunk, hogy ne végezzük el túl sűrűn a gyakorlatsort, mert a mell könnyen megduzzadhat és ez bizony igen kellemetlen érzést nyújt. A mell bőrének fiatalítása érdekében kicsi tengeri sót is használhatunk a masszázsnál, természetesen ezt inkább csak akkor, ha nem az erotikus masszázs keretein belül végezzük a mozdulatokat.

Tudatos erotikus masszázs a mellen

erotikus-masszazs-eszo-masszazsA mell ilyen jellegű tudatos masszírozását akár az erotikus masszázs során akár anélkül érdemes még akkor elkezdeni, amikor a mell még nem sokat vesztett eredeti állapotából. A mell masszírozása feszesebbé teheti ezen testrészünket és a méretén is növelhet. A mell méretének fokozása körülbelül olyan mértékű lehet, mint amit a menstruációs időszak alatt is tapasztalhatunk. Sebészkés nélkül ez viszont igen szép eredmény lehet. A legcsodálatosabb élmény az, ha ezt a gondoskodást párunktól kapjuk erotikus masszázs során.

 

Lingam masszázs négy lépésben

erotikus-masszazs-lingam-masszazs

A lingam masszázs a férfi kényeztetéséről, a nő odaadásáról szól. Fontos, hogy ha szakavatatlanul állunk a helyzet előtt először tájékozódjunk, olyan technikákat ötletek olvashatunk, amik jóval emelhetik az élményt, már csak azért is, mert bátrabban, okosabban kezdünk bele a másik kényeztetésébe. A lingam masszázs esetében, ugyanúgy, mint bármelyik másik masszázsnál szabadon kísérletezhetünk, de a testtájak sorrendjén például nem ajánlott változtatni. Egy nőnek különösen fontos, hogy mindig meg tudjon újulni, és, hogy le tudja nyűgözni partnerét, egy jó lingam masszázzsal ez biztosan sikerül is. A masszázsnál öt alapvető lépésre kell csak oda figyelni.

A lingam masszázs első lépése

Első körben lazítsuk el a másikat, hangolódjunk rá a masszázsra. Térdeljünk társunk lábához, a kiválasztott olajjal először a jobb lábát masszírozzuk át. Húzzuk végig kezünket lábfején, a lábujjaktól egészen a sarkáig többször, majd ismételjük meg a mozdulatot a bal lábfején is. A lingam masszázs alapja a jó bevezető, mozdulataink legyenek gyengédek és erotikusak egyben, legyünk erotikusak, sugározzuk magunkból, hogy mennyire akarjuk a másikat, ezt partnerünk érezni fogja és biztosan megadja a masszázs alaphangulatát. Kezed belsejével végezz körkörös mozdulatokat a sarkán, majd szépen lassan csúsztasd fel kezed a vádlijához, masszírozd át itt is. Visszatérhetsz közben az előző testrészhez és ismételheted a mozdulatokat.

A lingam masszázs második lépése

A vádli megmasszírozása után fentebb csúszhatunk a combhoz, de ne siessünk. Partnerünk először a hasán feküdjön. Próbáljuk meg teljesen átadni magunkat a masszírozásnak, a lábát masszírozhatjuk úgy, hogy kezünk mellett alkarunkat is belevonjuk a mozdulatokba. A fenéken végezzünk körkörös mozdulatokat, írjunk le nyolcasokat, csak a fantáziánkon múlik hogyan végezzük a lingam masszázs ezen részét. A fenék masszírozásától visszamehetünk akár a legelső pontig, és ismételhetünk mindent többszörösen is, de a sorrendet a repetánál se cseréljük fel. Miután jobb és bal lábát is átmasszíroztuk és végeztünk a fenékkel is, áttérhetünk a felsőtest masszírozására.

A lingam masszázs harmadik lépése

lingam-masszazs-erotikus-masszazsA hát masszírozásához üljünk partnerünk hátára a fenék fölé, így nagyobb területet tudunk kedvesünk átmasszírozni. Itt olajozzunk újra, de vigyázzunk, hogy ne tocsogjon minden, csak mértékkel. A lingam masszázs eddig a pontig is erotikus volt, de innentől még inkább fokozhatjuk az erotikus masszázs hangulatot. A hát masszírozását a gerincoszlop aljánál kezdjük, tegyük kezeinket egymás mellé, kissé dőljünk előre és gyengéd nyomással csúsztassuk kezünket felfelé. Írjunk le köröket a gerincoszlop után vállak és a hát széleinél térjünk vissza a kiinduló pontra. A körök irányán és méretén is változtathatunk, addig ismételjük a mozdulatsort, amíg az olaj nem oszlik el. Fontos, hogy mozdulataink folyamatosak, körkörösek legyenek. A masszírozásba partnerünk oldalát is vonjuk bele.

A lingam masszázs negyedik lépése

Ezután feküdjön partnerünk a hátára és ismét kezdjük a masszírozást a lábfejénél. A lingam masszázs lassú kibontakozással zajlik, csak olyankor kezdjünk bele, amikor igazán alá tudjuk magunkat rendelni ennek a különös szertartásnak. Tehát ismét a lábat masszírozzuk, ugyanolyan mozdulatokkal, mint korábban. A láb átmasszírozása után térjünk át a felsőtestre. Legutoljára hagyjuk a nemi szerv körüli területet, fokozatosan haladjunk lefelé a has felé, minden mozdulatunkban legyünk alaposak és a masszázs legvégére hagyjuk a nemi szerv masszírozását. A megszokott masszázs mozdulatai mellett a lingam masszázs esetében a csúszka technikát is érdemes alkalmazni; ezzel a technikával testünk masszírozza partnerünk testét.

 

Lingam masszázs és a férfi izgatása

A lingam masszázs – a férfiak kényeztetése

lingam-masszazsA lingam masszázs az erotikus masszázs azon típusa, amivel a női nem képviselői kényeztetik partnerüket. A lingam masszázs és az eszo masszázs is ugyanarra törekszik, a kettő között ténylegesen csak az adja a különbséget, hogy melyik nem képviselője kapja a masszázst. Egyértelműen a különböző testalkatok és a különböző nemi szervek más jellegű masszírozást igényelnek. Az eszo és a lingam masszázs technikájára is pontos leírás van, ezekhez nem kell nagyon szögletesen ragaszkodni, mindig és mindent változtathatunk a saját és partnerünk igényeinek megfelelően, de azért a masszázs sorrendjét nem ajánlott megváltoztatni. A masszázs lényege, hogy fokozatosan érjük el a minél tovább tartó intenzív izgatottsági állapotot, így a sorrendet már eleve ennek az elvnek rendelték alá, fokozatosan haladunk a legérzékenyebb pontok felé. A masszírozás mozdulatait, technikáit kedvünk szerint variálhatjuk, de a sorrendre ügyeljünk. Az eszo és a lingam masszázs is tökéletes lehetőséget nyújt partnerünk és önmagunk vágyainak felfedezésére.

A férfi erogén zónái és a lingam masszázs

lingam-masszazs-erotikus-masszazsA férfi teste egy igazi hangszer, csak tudnunk kell megszólaltatni. Sok nő, nem mer kísérletezni, vagy sokukban él hibás elképzelés a férfi nemi vágyait illetően. Egy férfinak ugyanúgy szüksége van a gyengéd kényeztetésre, mint egy nőnek, és sokan nem gondolják, de mégis a férfinak is szüksége van arra, hogy irányítva legyen, hogy a női kreativitásunkat kibontakoztatva levegyük férfi partnerünket a lábáról. Ha kicsit félénkebbek vagyunk tökéletes indítása az ilyen jellegű kísérletezéseinknek a lingam masszázs. A masszázzsal fokozatosan járjuk át partnerünk egész testét, mielőtt belekezdünk egy ilyen műveletbe érdemes utána olvasgatni az erogén zónáknak. Azt általában tudjuk, hogy sok van, de hogy mennyire sok… A lingam masszázs folyamán ajánlott az erogén zónákat minél jobban belevonni a masszírozásba. A nemi szervet és környékét kell utoljára hagyni, hogy minél fokozatosabban izgassuk partnerünket. Hogy partnerünket a legteljesebb örömben részesítsük nagyon alaposnak és részletesnek kell lennünk, ezzel arra gondolok, hogy nem mindig jó, ha rögtön nekiesünk a dolgoknak és a lényegre térünk. Először jobb megteremteni az intim együttlét közegét, ellazulni és ráhangolódni a másikra.

A lingam masszázs pettingje

A lingam masszázs bevezetője lehet a haj cirógatása és a fejbőr masszírozása, ez ellazítja a férfit. Nagyon sok férfi imádja, ha kedvese a fülével játszik, itt rengeteg az idegvégződés. Ajkunk központi szerepet kap az adásban, de legalább olyan fontos a kényeztetésnél is, egy gyengéd puszi, nyelvjáték, esetleg harapdálás nagyon izgató lehet. A nyak és a vállak masszírozása nem csak erotikus kontextusban ajánlott. Tökéletes kifejezése a gondoskodásnak, törődésnek, de a lingam masszázs bevezetésénél is érdemes átmasszírozni ezt a részt, mivel segít az feloldani a megfeszült izmokat. A felkarnál a cirógatás nagyobb hatással bír, mint a masszírozás, bátran vegyítsük ezeket az elemeket. A mellbimbó a férfiaknál ugyanolyan érzékeny pont, mint a nőknél, izgatását érdemes bevonni a lingam masszázs folyamatába. Nagyon érzékeny pont a has, főként a köldök alatti rész. De mielőtt a masszázs során erre a területre tévedünk érdemes a lábakat átmasszírozni, cirógatni, mindenképpen ajánlott a talp masszírozása is. És a has alsó, valamint a comb felső és belső részét hagyni a folyamat végére. Már ez is meg fogja őrjíteni partnerünket, a lingam masszázs végső stádiuma a hímvessző masszírozása.